Ferenczi István – nagy a baj!

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2009.03.29. 23:47
Címkék

Több mint fél nap elteltével derült ki, helyes volt a mentőápolók első diagnózisa, s Ferenczi István mégiscsak arccsonttörést szenvedett. A Ferencváros 32 esztendős csatára a szombati, BKV Előre elleni bajnoki 38. percében az ellenfél tizenhatosán belül ugrott fel fejelni, ám érkezett Stefán Gábor, a kék-sárgák kapusa, aki a labdát elütötte ugyan, ám alkarjával eltalálta a támadó arcát is. A szerencsétlen mozdulat következtében Ferenczi István a gyepen maradt, s bár saját lábán hagyta el a játékteret, majdnem ötperces ápolásra szorult, s még a mentőápolók is a segítségére siettek. Az első – nem hivatalos – orvosi vélemény szerint a labdarúgónak eltörött az orra, megrepedt az arccsontja, felül három, alul egy fogából darabok törtek le, s mentővel rögvest a Merényi Gusztáv Kórházba szállították. A hordágyon ülő Ferenczi István orrát, arcának cipó nagyságúra dagadt bal felét látva joggal aggódhattak a ferencvárosi vezetők, hogy hosszabb időre elveszítik legeredményesebb játékosukat.

Éppen ezért hatott meglepetésként, hogy a röntgenvizsgálat után az orvosok csupán enyhe agyrázkódást állapítottak meg, majd a csatárt hazaengedték, ám azért figyelmeztették, ha folyamatosan rosszul lenne, azonnal térjen (!) vissza a kórházba, mert elképzelhető, hogy erős agyrázkódást szenvedett.

S a végeredmény?

Ferenczi Istvánt vasárnap délelőtt a Mária utcai szájsebészeten megoperálták – arc-csonttöréssel!

,,A röntgenvizsgálat nem mutatta ki, hogy a bal szemem alatt eltörött a csont – mondta a kórházi ágyon fekve Ferenczi István. – Folyamatos fejfájás gyötört, és egyre rosszabbul éreztem magam, ezért szombat éjszaka Gyarmati Jenő csapatorvossal visszamentünk a kórházba, ahol a CT-vizsgálat már egyértelműsítette az arccsonttörést. Orvossal még nem tudtam beszélni, így csak annyit közöltek az ápolók, ha nem lép fel komplikáció, kedden hazaengednek. Érzek még fájdalmat, de lényegesen jobban vagyok, és jó lenne minél előbb edzeni.”

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a sérült testrészt kívülről, egy egyszerű vágással nyitották fel az orvosok, s nem a szájüregen keresztül végezték el a beavatkozást. A részletesebb vizsgálat során ugyanis kiderült, noha Ferenczi István arcüregébe kerültek szilánkok, de a csont ,,csak” elmozdult. A támadó így is legkorábban hat hét múlva kezdheti el az edzéseket, és speciális arcvédő maszkot is csináltatni kell neki.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
14 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
36 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
38 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
45 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
59 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája