Megitták a levét

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék

Súlyos árat fizetett Barry Ferguson és Allan McGregor a múlt heti renitens viselkedéséért, a Skót Labdarúgó-szövetség ugyanis egy életre eltiltotta őket a válogatottól. A büntetésnek csak az egyik előzménye az Izland elleni vb-selejtező (2–1) előtt rendezett, éjszakába nyúló ivászatuk – aminek következményeként George Burley szövetségi kapitány kihagyta őket a csapatból –, a kaput végül a Hampden Park-i mérkőzés közben, a kispadon ücsörögve tanúsított magaviseletük tette be: mindkét futballista a briteknél közismert, a középső ujj felfelé mutatásával egyenértékű V-jelet formált, ujjaikat szájuk elé téve.

„Elszántan küzdünk a világbajnoki részvétel kivívásáért, és ennek érdekében körültekintőnek kell lennünk, nehogy bármi aláássa törekvésünket. A döntést a válogatott, a szurkolók és a haza érdekeit szem előtt tartva hoztuk meg” – áll a skót szövetség közleményében (a válogatott a 9. csoport második helyén áll hét ponttal, nyolccal Hollandia mögött, és hárommal Izland előtt).

Az egyaránt a Rangerst erősítő Ferguson (ő a csapatkapitány) és McGregor megbánta tettét, egyúttal csalódottságát fejezte ki, hogy magaviselete miatt többé nem húzhatja magára a skót válogatott szerelését. A történtek ismeretében szinte eltörpül a hír, hogy a Rangers két hétre felfüggesztette játékjogukat, megvonva tőlük az erre az időszakra járó fizetést.

Legfrissebb hírek

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
37 perce

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
46 perce

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
49 perce

Női kézilabda BL: CSM Bucuresti–Ferencváros

Kézilabda
1 órája

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
1 órája

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
1 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, a vigaszágra vár

Birkózás
1 órája

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik