Pedig nyerhető meccs volt

FAZEKAS ZOLTÁN és MOLNÁR CSABA jelenti SalamancábólFAZEKAS ZOLTÁN és MOLNÁR CSABA jelenti Salamancából
2009.04.05. 01:32
Címkék
A házigazda Salamanca jutott a női Euroliga fináléjába, miután az elődöntőben 85–78-ra legyőzte a jól küzdő, sokat hibázó Sopront. A magyarok ellenfele a Jekatyerinburg lesz a bronzmeccsen.

A tét és a magyar bajnok előtt álló gigantikus lehetőség, az Euroliga döntőjébe kerülés okozta feszültség először csütörtök este ütötte fel a fejét. A soproniak edzése meglehetősen langyos mederben csordogált, míg a ziccerekből a labdák csordogáltak le a gyűrűkről. Ez annyira felbosszantotta Székely Norbertet, hogy előbb kedves, aztán dörgedelmes szavakkal tudatta csapatával: a tréninghez való hozzáállás nem a megfelelő. Honti Katáék valóban kicsit lazára vették a figurát, de a szakember tirádája után már alig maradt ki dobás. A térdpanaszai miatt több gyakorlást kihagyó Amber Holt teljesen felépült, jókedvűen és labdaéhesen végigcsinálta az edzést.

Pénteken a történetük során először elődöntőbe jutó csapatok félelmetes hangulat közepette kezdték a találkozót, Jelena Milovanovics ziccerével. Az ötezer drukker által űzött-hajtott hazaiak azonban a 6. percre már tízre hízlalták előnyüket. Jött is a magyar időkérés és a védekezésváltás zónára, ami eredményre vezetett, hiszen egymás után ötször volt képtelen akcióból betalálni a Salamanca. Eördögh Edit és a félidőig 15 pontig jutó Holt találataival felzárkózott a Sopron, majd megint elléptek a spanyolok.

Némi adok-kapok után aztán már 11 egységgel járt előrébb a hatalmas önbizalommal és jól játszó Salamanca. A soproniak gyengén védekeztek és hiába szórtak jól a mezőnyjátékosok, a palánk alatt súlytalan volt a zöld-sárga együttes, a három center mindössze négy pontot szerzett 20 perc során – de így is csak hat pont volt a különbség a hazaiak javára a félidőben (41–35).

Horti Dóra első kosarával indult a második felvonás, majd Holt dobott triplát, és ismét szoros lett az állás (43–40, 23. p).

Sajnos Milovanovicsnak továbbra sem ment, s Honti Kata teljesítménye is jócskán elmaradt a várttól, de centerben jöttek Horti és Krivacsevics Tijana góljai, s javult a soproni védekezés is. Akadtak vitatható ítéletek, amelyek jobbára a Sopront sújtották, ám nem elsősorban ezért, hanem a több hiba és mellédobott ziccer – volt belőlük bőven – miatt tartott előrébb a Salamanca.

Hat perc volt hátra, nyolccal vezetett az Avenida, de a győzelem esélye benne volt a levegőben, aztán Silvia Dominguez hármasa után felrobbant a csarnok és 11 lett a spanyolok előnye (68–57, 35p.), s innen már nem volt visszaút.

Összességében a rossz védekezés, a kevés mélységi játék, és nem utolsósorban a kulcsemberek gyengébb teljesítménye miatt kapott ki a Sopron a Salamancától, amely nem nyújtott extrát, de kevesebbet rontott a rutintalanabb ellenfelénél.

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az NB I-re

Labdarúgó NB I
3 perce

Demeter Zsomborral szerződést hosszabbítottak Marosvásárhelyen

Minden más foci
25 perce

Videó: így szólt a székely himnusz Csíkszeredán a FCSB legyőzése után

Minden más foci
27 perce

Az idény legjobbjának választott Tóth Balázs: A társak nélkül nem sikerült volna

Légiósok
50 perce

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
52 perce

Vívás: Spiesz Anna a nyolcaddöntőig jutott a kardozók incshoni GP-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Jó úton járunk, de szemléletváltás kell a fejlődéshez – Szarvas Alexandra látja, mire lenne szükség a magyar női futball felzárkóztatásához

Képes Sport
1 órája

A CSM Bucuresti szakosztályokat zár be, de közben a dolgozóinak ingyen utazást kínál a budapesti final fourra

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik