A győzelemért jött, és el is érte célját
A nézőtérről is látni, hogy nyu godt. Magabiztosan lépdel, a bemutatás során megtapsolja a többieket, kicsit gyakorol a lovon, majd leül. A gyűrű alatti szőnyegre. Türelmesen vár, vetélytársaira sem figyel.
Koncentrál.
Berki Krisztiánt elsőként szólítják a szerhez. Ránéz az edzőjére, majd a bírókra figyel – jelet adnak. Berki megfogja a két kápát (a maroknyi magyar csapat közben ökölbe szorított kezekkel figyel), és elkezdi gyakorlatát. Szépen, magabiztosan, látványosan. És ami nagyon fontos: hibátlanul.
Alig van hátra a gyakorlatból, amikor az addig szorosan egymáshoz szorított lábai kicsit kinyílnak, azonban ügyesen korrigál, s csodaszép leugrással zár.
15.600 – lehetne kicsit több is a pontszáma… Arcán feszültség, hol van már a néhány perccel korábbi nyugodtság…
Vetélytársai közül a belga fiú nagyot ront, a két brit pedig hiába tornázik szépen, ha egyszer a magyar versenyző sokkal jobb lovas!
Csakhogy míg ez kiderül, hoszszú-hosszú percek telnek el – a lelátón ülő magyarok leginkább az eredményjelzőt figyelik, ám 15.550-nél senki sem kap többet!
Berki Krisztián és Kovács István összeölelkezik, arcukról eltűnik a feszültség, és mosolyognak, mosolyognak, mosolyognak. Egymást átkarolva vonulnak ki a teremből – összekapaszkodásuk nemcsak jelképes, hiszen eddig is egymásért küzdöttek, eddig is csak egymásra figyeltek.
A gratulációkat is együtt fogadják, boldogságuk határtalan. S hogy mi a titkuk?
„Edzőmért és magamért tornázom, a versenyeket nem vérre menő küzdelemként fogom fel, hanem egyfajta játékként. Pista bácsi a kezdetek óta azt sulykolja belém, hogy nem dől össze a világ, ha hibázom. Persze azért jobb, ha nem rontok, igaz, Pista bá’?” – kacsint mesterére Krisztián. Ismét egymás nyakába borulnak, majd újabb gratulálók érkeznek.
Edzőnek és tanítványának is kijár az ünneplés.
Eredmények a 16. oldalon
