Nagy ára lett a keménykedésnek

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék
A Győri ETO által összeállított televíziós felvételek alapján eltiltotta Rajczi Pétert az MLSZ fegyelmi bizottsága. Az újpesti csatárnak a szombati bajnoki meccset kell kihagynia. A futballista dühös, és nem érti a döntést, Újpesten a vezetők egyelőre hallgatnak, a döntéshozó testület vezetője pedig azt mondja, a legenyhébb büntetést szabták ki.szabták ki.

Rajczi Pétert, az Újpest támadóját április 13-ig eltiltotta a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága.

A futballistát azért idézte be a testület, mert a csatár a március 26-i, Győr elleni Ligakupa-negyeddöntő-visszavágón szabálytalankodott az ETO légiósával, Vladimir Djordjeviccsel szemben. A zöld-fehérek játékosa ezt követően még jó fél órát pályán volt, majd lecserélték.

A csatár álljta, hogy alaptalanok a vádak

Másnap a győriek bejelentették, hogy szalagszakadást szenvedett a futballista, azonban egy nappal később kiderült, hogy az állítás nem valós, hiszen a védő az ETO legutóbbi bajnokiján, a Honvéd ellenin végig pályán volt.

Az Újpest–Győr találkozó után négy nappal – időközben a Győr Székesfehérvárra látogatott, ahol Jarmo Ahjupera súlyos sérülést szenvedett a fehérvári Marko Andic becsúszása után – napvilágot látott a hír, hogy Klement Tibor, a győri klub ügyvezetője a szövetséghez fordult. A klubvezető azt kérte az MLSZ illetékeseitől, hogy vizsgálják meg Rajczi Péter és Marko Andic megmozdulását, s amennyiben szükségesnek látják, járjanak el.

Nos, az MLSZ-ben úgy döntöttek, hogy megindítják az eljárást, és erre lehetősége is van a szövetségnek, hiszen a fegyelmi szabályzat 36. paragrafus, 2. bekezdés, „e” pontja rendelkezik arról, hogy a tévés felvételek alapján is indíthat eljárást, ha olyan eseményt tapasztal, amely alapján döntést kell hoznia. Ugyanakkor Magyarországon rendhagyó, hogy valakit a felvételek alapján tiltanak el (itt jegyezzük meg, hogy a Jarmo Ahjupera lábát eltörő fehérvári Marko Andicot végül is felmentette a testület.)

„Nevetségesnek tartom ezt az egész hercehurcát – mondta a fegyelmi tárgyalás után Rajczi Péter. – Nem is értem, hogy egy Ligakupa-mérkőzésen történt eset miatt hogyan tilthatnak el bajnoki találkozótól. Elmondtam a fegyelmi testület előtt, hogy valóban el akartam lökni az ellenfelem, de szó sem volt szándékos sérülésokozásról. Nem láttam, hogy hova lépek. Alaptalan vádakkal szembesültem, hiszen kitalálták, hogy a győri játékos megsérült, de a meccsünkön nem kért cserét, és a nyolc nappal későbbi bajnokin már végig pályán volt. A játékvezető is látta, mi történt, mégsem adott nekem piros lapot. Ettől a pillanattól kezdve a fegyelmi bizottság tagjai biztosan sokat tévéznek majd, mert az ellenem kreált történet jelzés lehet, hogy mostantól lehet nézegetni a felvételeket, és azok alapján eljárni. Ilyen eset, mint az enyém, nem egy megesik egy-egy fordulóban, igaz, hogy nem minden találkozóról ad közvetítést a televízió.”

Elképzelhető, a jövőben több ilyen ügy lesz

Éppen Rajczi Péter utolsó mondata miatt határoztak korábban úgy a klubok, hogy nem kezdeményeznek eljárást felvételek alapján, mivel nem minden meccset közvetítenek, ám a fegyelmi bizottság vezetője fel- >>>

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
31 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
38 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
54 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik