24 ÓRA

2009.04.09. 06:29
Címkék

Buday: újra BundesligaBuday: újra Bundesliga

KÉZILABDA. A mannheimi RN Löwen játékosa, Buday Dániel, aki jelenleg baráti alapon a Balatonfüredben edz, visszatér Németországba, és a Nordhornban fog gyakorolni. Menedzsere, Szörnyi Attila elmondta: a nordhorni tréner, Ola Lindgren, aki ősztől a Löwen mestere lesz, kíváncsi Budayra.

Bíróteszt a Balatonnál

KÉZILABDA. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) játékvezetői bizottsága Andorka Sándor vezetésével bírótovábbképzést tart Balatonfüreden, Alsóörsön és Veszprémben szombattól hétfőig a 19. Balaton-kupa nemzetközi férfi utánpótlástorna keretében.

Letarolt Islanders

JÉGKORONG. Korántsem szokványos eredmény született Raleigh-ben, ahol a Carolina Hurricanes kilenc góllal terhelte meg a New York Islanders kapuját. A hazai közönség előtt szereplő alakulat sorozatban a kilencedik, saját pályáján pedig – klubrekordnak számító módon – egymás után a 12. sikerét érte el az NHL-ben. Eric Staal háromszor volt eredményes, Erik Cole és Anton Babchuk pedig egyformán négy gólpasszt adott.

Kínos lebukás

LOVASSPORT. Doppingolta lovait a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) elnöke, Haja Bint al-Husszein férje, Mohamed bin Rasid al-Maktum, aki egyben az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke. Az állatok egy távlovasversenyen buktak le, az ügyet pedig érintettsége miatt nem a 34 éves jordán hercegnő, hanem új-zélandi helyettese vizsgálja ki.

Legfrissebb hírek

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
4 perce

Női kosár NB I: győzelmi kényszerben a DVTK

Kosárlabda
8 perce

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
10 perce

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
12 perce

Curling vegyespáros-vb: Kanada a bronzérmes

Téli sportok
17 perce

NB I: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC

Labdarúgó NB I
31 perce

Alonso és Stroll is megkapta a rajtengedélyt a miami sprintversenyre

F1
37 perce

Húsz hónapra eltiltották az olimpiai érmes rúdugró Alysha Newmant

Atlétika
48 perce
Ezek is érdekelhetik