Olcsón megúszták a döntetlennel

2009.04.09. 06:29
Címkék

Angol szempontból nehéz pozitívan értékelni a Manchester United hazai döntetlenjét, nem csoda, hogy a – csapattal kapcsolatban folyamatos sikerekhez szokott – brit média alaposan ostorozza Sir Alex Ferguson együttesét keddi teljesítménye nyomán. Kivételt talán egyedül Wayne Rooney jelent, aki szemfüles góljával és a második találat előtti ösztönös mozdulatával elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a Porto otthonába nem hátrányban utazik csapata.

„Felkészültünk az ellenfélből, néztünk videofelvételeket, pontosan tudtuk, mire számíthatunk – cáfolta Rooney a vádat, hogy félvállról vették a portugálokat. – Tisztában voltunk azzal, hogy a Porto az idényben az idegenbeli mérkőzéseken különösen veszélyes. Megvolt az elképzelésünk arról, miként érhetünk célt, ám a tervet nem tudtuk végrehajtani. Ilyen egyszerű ez.”

Rooney sohasem az összetett világlátásáról volt híres, fogadjuk el hát a magyarázatát, már csak azért is, mert ahogyan az utóbbi hónapokban általában, úgy a Porto ellen is megtette a magáét. Lehet szidni Bruno Al-vest, amiért az első manchesteri gól előtt a középre futó Rooneyt figyelmen kívül hagyva hazaadta a labdát, ám a találat legalább annyira dicséri a lesipuskás csatárt, mint amennyire jelzi a védő rossz napját. A második gól előtt pedig szorongatott helyzetben az angol az egyetlen jó megoldást választva sarokkal játszotta tovább a labdát, amelyet a berobbanó Carlos Tévez a léc alá vágott.

„Rettentően megnehezítettük saját dolgunkat, és a mérkőzés alakulását elnézve a végeredménnyel akár elégedettek is lehetünk: alakulhatott volna rosszabbul is” – folytatta elemzését a 23 éves támadó, aki, mint a napokban kiderült, hamarosan apai örömök elé néz. S ha így folytatja a góllövést, gyermeke világrajöttét talán már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesként ünnepelheti.

Rooney a bajnokságban kilenc, a BL aktuális kiírásában négy gólnál jár, a válogatottnál pedig a legutóbbi öt meccsen hét találatig jutott: remek mutatók ezek, ha azt nézzük, hogy az utóbbi időben gyakran nem kifejezetten befejező, hanem afféle támogató csatárként kapott szerepet. Az európai sorozatban egyébként a keddi volt a 15. gólja, és ilyen fiatal (vagy ennél fiatalabb) korban eddig csupán négy futballista akadt, aki eljutott idáig: Raúl, Andrij Sevcsenko, Alessandro Del Piero és Javier Saviola.

A fentiek tükrében megállapíthatjuk, ha a 2–2-s eredmény, a védelem bizonytalankodása és az angol csapatok portugáliai kudarchagyománya nem is, egy tényező mindenképpen a Manchester United továbbjutása mellett szól: Wayne Rooney.

Legfrissebb hírek

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
4 perce

Női kosár NB I: győzelmi kényszerben a DVTK

Kosárlabda
9 perce

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
10 perce

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
12 perce

Curling vegyespáros-vb: Kanada a bronzérmes

Téli sportok
17 perce

NB I: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC

Labdarúgó NB I
32 perce

Alonso és Stroll is megkapta a rajtengedélyt a miami sprintversenyre

F1
38 perce

Húsz hónapra eltiltották az olimpiai érmes rúdugró Alysha Newmant

Atlétika
48 perce
Ezek is érdekelhetik