Räikkönen a kakukktojás

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.04.12. 02:53
Címkék

Lewis Hamilton után Felipe Massa, Sébastien Buemi és Adrian Sutil is belépett a versenyzők szervezetébe (GPDA), így az F1-es mezőnyből már csak Kimi Räikkönen nem tagja a társaságnak, amely a tartalék pilótákat is rávette a tagságra. A három elnök közül Pedro de la Rosa Hamiltont, Fernando Alonso pedig Massát győzte meg a télen arról, hogy szálljon be, míg Sutilt nem kellett sokáig győzködni – sőt De la Rosa szerint rövidesen a 2007-es világbajnok is csatlakozik.

„Kimi az egyik csúcsfigurája a mezőnynek, ezért mindenképpen szükségünk van rá – mondta a McLaren tartalék pilótája, aki Räikkönen mclarenes korszakában a finn csapattársa volt. – A GPDA fontos szervezet, mert bár a pályán egymás ellen küzdünk, a fontosabb problémákat közösen, összefogva kell megoldanunk. Erősebb a szövetségünk, mint eddig bármikor.”

De la Rosa elárulta, hogy amikor tavaly Massa kilépett a GPDA-ból, jelentősen gyengült a szervezet, és belül is úgy érezték, hogy nincs akkora befolyásuk, mint korábban. Ám az idén már sikerült elérniük, hogy Max Mosley és az FIA újragondolja a versenyzői engedély árának emelését, s legutóbb az Ausztrál és a Malajziai Nagydíj késői kezdése miatt is közösen érveltek a pilóták. A GPDA a futamok után jelentést ír az FIA-nak; az idei első két GP-hez kapcsolódó észrevételek közül kiemelkedik a rajt időpontja, amelyet 2010-re egy órával előbbre akarnak hozni, és ezt Bernie Ecclestone-nal is tudatják.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
17 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
30 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
34 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
49 perce

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
50 perce

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
59 perce

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
1 órája

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik