Aranyat akar adni a kislányának

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék

Vasárnap este Juhász Roland együttese, az Anderlecht hazai pályán 1–0-ra megnyerte az FC Bruges elleni presztízsmérkőzést, és öt fordulóval a zárás előtt továbbra is vezeti a belga bajnokságot. Igaz, csak holtversenyben, jobb gólkülönbségének köszönhetően, mert a nagy rivális, a Bölöni László edzette címvédő Standard Liege is nyert a hétvégén.

Fáj a szíve a kimaradt helyzete, a kapu fölé szálló fejese miatt?

Nem különösebben, mert a győzelem mellett számomra mindig az a legjobb érzés, ha kapott gól nélkül hozzuk le a meccset, hiszen mégiscsak hátvéd vagyok. Egymás után ez volt a harmadik bajnokink, amelyen érintetlen maradt a hálónk, ráadásul vasárnap kifejezetten jól futballoztunk, megérdemelten nyertük. Mondjuk éreztünk némi nyomást, hiszen a Standard egy nappal korábban játszotta le és nyerte meg a mérkőzését.

Megnéztem, ebben az évezredben csupán egyszer, hét éve fordult elő, hogy nem az a csapat nyerte meg a belga bajnokságot, amelyik öt fordulóval a zárás előtt az élen állt.

Ezt jó tudni, majd mondom is a társaimnak. De persze teszünk is azért, hogy meglegyen a klub harmincadik bajnoki címe, amely nekem a harmadik lenne. Talán kedvezőbb a sorsolásunk, mint a Standardé, ettől függetlenül hátralévő mérkőzéseink mindegyikét kupadöntőnek tekintjük.

Az ünnepekre hazajött?

Egy nap pihenőt engedélyeztek számunkra, úgyhogy nem. Inkább átruccantam Párizsba, az egyik kedvenc városomba, itt van a barátnőm is, aki várhatóan két hét múlva világra hozza kislányunkat. Apa leszek, s remélem, bajnok is.

Legfrissebb hírek

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
32 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
2 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik