Gál Gyula: térdműtét

S. J.S. J.
2009.04.14. 23:09
Címkék

Súlyos sérülést szenvedett Gál Gyula, az MKB Veszprém és a válogatott beállósa, akire műtét vár.

„A Mezőkövesd elleni bajnoki meccsen fájdult meg a térdem, de akkor még nem tulajdonítottam neki túlzott jelentőséget, mert csak egy ponton fájt, s azt gondoltam, meghúzódott – mondta a játékos. – Másnap aztán alig tudtam ráállni, s megnézettem Mahunka Zsolt doktorral, a csapatorvosunkkal. Ő megállapította, hogy véres savó van a térdemben, s nagyobb bajra gyanakodott. Hangody László professzor, a hasonló sérülések specialistája is megvizsgált, s kiderült, elszakadt a keresztszalagom, amelyet meg kell műteni. Remélem, három hónap múlva újra edzhetek, s a nyári alapozáson már a társaim között lehetek. Nagy fájdalmam, hogy a válogatottnak sem segíthetek az Európa-bajnoki selejtezőkben.”

A veszprémiek beállósgondja ezzel tovább fokozódott (a februárban megölt Marian Cozmát az utóbbi hetekben a fokozatosan játékba lendülő, korábban kevés feladatot kapó Uros Vilovszki igyekezett pótolni). A csapat másik beállósa, a védőspecialista Jevgenyij Lusnyikov, valamint a szintén védekezésben jeleskedő átlövő, Ivan Lapcsevics az MK-döntőben, majd a bajnoki rájátszásban támadásban is több szerepet kaphat Gál helyén. A horvát Renato Sulic (Celje, beállós) érkezésére csak a nyáron lehet számítani (erre az évadra már lezárult az igazolási időszak).

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája