Már a Marseille vezet

K. J.K. J.
2009.04.14. 23:09
Címkék

Frédéric Piquionne kapu előtti ollózása is csupán arra volt elég, hogy a Lyon másodszor egyenlítsen a Monaco ellen, s a 2–2-es döntetlen, no meg a Marseille újabb győzelme helycserét eredményezett a tabella élén: az ötödik fordulótól kezdve minden kör után a Lyon vezetett, most azonban a Marseille nevével kezdődik a lista. Hogy az őrségváltás átmeneti-e, netán több annál, arról bizonyára megoszlanak a vélemények, Claude Puel, a legutóbbi hét kiírást egyaránt megnyerő Lyon edzője mindenesetre úgy érzi, sorsuk a saját kezükben van.

„Még játszunk a közvetlen riválisainkkal, ha azokat a meccseket megnyerjük, nem lehet baj” – állapította meg a tavaly nyáron kinevezett és új csapatával egyelőre üres kezű (értsd: a hazai és a nemzetközi kupából kieső) tréner.

Az első erőpróba mindjárt a hétvégén lesz Bordeaux-ban, bár célszerű inkább május 17-ét bekarikázni a naptárban, aznap rendezik ugyanis a Marseille–Lyon csúcsrangadót. Noha addig még egy hónap hátravan, nem árt felhívni a figyelmet Eric Gerets együttesének előretörésére: az OM immár kilenc forduló óta veretlen, menet közben két döntetlen mellett hét győzelmet halmozott fel, s ebben az időszakban mindössze két gólt kapott, a másodikat éppenséggel a vasárnapi, Grenoble elleni meccs 95. percében. Ezzel szemben a Lyon a legutóbbi kilenc körben tíz pontot hullajtott el, hattal többet, mint első számú kihívója...

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
17 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
25 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
9 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
9 órája