Stahl a főnök

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.04.14. 23:09
Címkék

Amikor február 18-án az Albacomp hazai pályán 90–76-ra megverte a Pécset, minden szépnek és jónak tűnt Székesfehérváron. A csapat a bajnoki tabella élén állt, és látványos játékkal sorra aratta a győzelmeket. Akkor azonban valami elromlott: azóta az Albacomp háromszor (kétszer a Magyar Kupában) kikapott a Szolnoktól, majd Zalaegerszegen és Pakson is, a múlt hét végén pedig a bajnokságban is elvesztette hazai veretlenségét, sőt listavezető pozícióját is, miután a Dombóvár 92–80-ra győzni tudott a Gáz utcában.

„Ez a vereség rádöbbentett arra, hogy sürgősen lépnünk kell, ha meg akarjuk valósítani céljainkat, azaz be akarunk kerülni a bajnoki döntőbe. Úgy gondoltuk, az előző két hétben, amikor nem játszottunk meccset, helyrehozhatjuk azt, ami mosta-nában nem működött. Ám a Dombóvár elleni vereségünk bizonyította, hogy valami nem stimmel a csapat és az edző, Peresztegi Nagy Ákos között. Ezért szerződtettük szakmai igazgatónak Peter Stahlt, kedden már ő tartotta az edzést, és ő meccsel szerdán Szombathelyen is. Ő a szakmai munka főnöke, Peresztegi és Matus Gábor segíti edzőként” – mondta Halm Rolland.

Az ügyvezető hozzátette, azért esett a választás a 45 éves német szakemberre, mert ismeri a magyar mezőnyt. Ebben nincs hiba: Stahl ebben a szezonban irányította már a Dombóvárt és a Körmendet is.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája