Csak kevésen múlott

2009.04.20. 23:15
Címkék

Két helyszínen versenyeztek a hét végén a svájci Atlas-Römer’s Hausbäckerei magyar légiósai (Kusztor Péter és Cador Rida), s mindkettő csapata legjobbja volt a neki rendelt viadalon.

Az olimpikon Kusztor Péter szombaton az 1.1-es kategóriájú GP Nobili Rubinetterien állt rajthoz. A Milánó mellett rendezett, 180 kilométeres viadalon tizenhárom kört, és ez alatt 3000 méter szintkülönbséget kellett a bringásoknak legyőzniük, a meredek emelkedő pedig majd’ minden körben megrostálta a mezőnyt, Kusztor azonban remekül tartotta magát.

„Nagyon tetszett, amikor oldalra néztem, s láttam, hogy a nagyok is szenvednek. Beleadtam mindent, de megint csak tizenharmadik lettem, tehát ismét egy hellyel csúsztam le az UCI-pontról”– írta honlapján Kusztor, akinek ez a második, 1.1-es versenyen szerzett tizenharmadik helye, miközben az első tizenkettő kap pontot. Kusztorral együtt, de mögötte futott be a Giro-győztes Gilberto Simoni, míg a másik olasz klasszis, Ivan Basso 14 másodpercet kapott a magyartól.

Eközben Cador Rida Franciaországban tekert egy 2.2-es versenyen. A négynapos viadalon Cador végig a mezőny első negyedében haladt, és a harmadik szakaszon szerzett 14. helyével alapozta meg jó szereplését, összetettben ennek (is) köszönhetően a 11. helyen végzett. Itt az első nyolc hely valamelyike ért volna pontot a nemzetközi szövetség (UCI) rangsorában.

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
7 perce

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
13 perce

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
50 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
52 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
1 órája

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
2 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
2 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik