Két góllal tért vissza Rudolf Gergely

VAJDA GYÖRGY, ZOMBORI ANDRÁSVAJDA GYÖRGY, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.20. 01:10
Címkék
A betegségéből felépülő Rudolf Gergely vezérletével a Debreceni VSC könnyű győzelmet aratott az őszi szezont követően még bajnoki álmokat szövögető Vasas otthonában. Herczeg András együttese egy hét alatt harmadik idegenbeli mérkőzését játszotta, és bár az elsőt Zalaegerszegen elvesztette, a Haladás és a Vasas elleni sikerrel jelezte, igényt tart az első helyre.

„A sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak” – hallottuk az Illovszky Rudolf Stadion hangszóróiból még a találkozó kezdete előtt, és mert a műsorközlő korábban a Vasas rossz sorozatairól beszélt, a megállapítás aligha szorult magyarázatra. Bármilyen hihetetlen, a házigazda utóbbi négy mérkőzését egyaránt elveszítette a Fáy utcában, ráadásul az ősszel remeklő együttes – miután a tavaszi rajton 3–1-re megverte a Honvédot – az MTK (0–3), a Siófok (0–1) a DVTK (0–1) a Haladás (1–1) és a Paks (0–3) ellen csupán egyszer tudott a kapuba találni.

Pedig Mészöly Géza, a hazaiak vezetőedzője mindent elkövet azért, hogy az edzéseken gyakoroltak, a bajnoki meccseken is „visszaköszönjenek”. A korábbi legendás támadó, Kiss László segítségét is igénybe veszi a gyakorlásokon – márpedig az 1982-es spanyolországi világbajnokságot is megjáró angyalföldi futballista rendre feltalálta magát az ellenfelek kapujának előterében… Csakhogy ami az önbizalomhiányban szenvedő Orosz Péternek vagy éppen Sowunmi Thomasnak a korábbi kiváló csatár segítségével sem megy, azt Rudolf Gergely álmából felkelve vagy éppen vírusos megbetegedés után, meccshiánnyal a lábában is tudja. A Loki hétszeres válogatott labdarúgója kihagyta csapata ZTE és Haladás elleni találkozóját, ám a héten játékra jelentkezett, Herczeg András pedig tisztában van vele, a magyar mezőny talán legértékesebb játékosának még akkor is pályán a helye, ha kondíciója nem éppen tökéletes. Jó fél óra elteltével Rudolf Gergely kétszer is mattolta a Vasas kapusát, Németh Gábort, egyszersmind arra is rámutatva: Angyalföldön nemcsak a helyzet- >>>

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
7 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
9 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
23 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
33 perce

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
48 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó napján

Kerékpár
54 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
57 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
58 perce
Ezek is érdekelhetik