Osztályváltásból azonnal jeles

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.04.20. 23:15
Címkék

Sokan furcsállották, amikor Kovács Péter az élvonalbeli Strömsgodsetet elhagyva a norvég második vonalban szereplő Odd Grenladba szerződött. A támadó azonban jól döntött, hiszen gólkirály lett, csapata pedig visszajutott az első osztályba. A skieni együttes a Tippeligaenben is az élcsoporthoz tartozik, míg a magyar játékos eddigi öt meccsén négy gólt szerzett.

A másodosztályban megnyert bajnoki és gólkirály cím után az élvonalban is ismételne?

Még korai fejtegetni, mire elég a jó kezdés és a több gól, hiszen még csak öt fordulót játszottunk le. A rajt előtt nem is tűztünk ki magunk elé konkrét célt, a lényeg, hogy hétről hétre olyan ütőképes csapatot építsünk, amely a meccseken jól szerepel. Jelenleg négy–három–hármas felállásban játszunk, a Rosenborg hasonló taktikával ért el nagy sikereket a közelmúltban, nekünk is fekszik ez a stílus, és szerencsére megvannak hozzá a megfelelő játékosaink.

Eddig úgy tűnik, az élcsapatok ellen jobban megy a játék.

Szeretek az erősebb klubok ellen futballozni, és tényleg nincs okom panaszra. A tavalyi bajnok Stabaek ellen dupláztam, most pedig a Rosenborgnak fejeltem gólt. A trondheimiek végül megérdemelten egyenlítettek, a meccs nagy részében ők voltak fölényben, ám a Stabaekkel játszott három három már keserűbb emlék: jó harminc perc alatt két gólt szereztem, majd három egyre is vezettünk, de nem tudtuk elhozni a három pontot.

Az előző kiírás után szó volt arról, hogy az MLS-be szerződik. Letett a tervéről?

Most sincs kizárva, hogy valamikor az Egyesült Államokban folytatom, szívesen kipróbálnám magam a tengerentúlon is. A barátnőm is profi futballista, és Amerikában az idén indult újra a női bajnokság, így ha váltunk, azt együtt tesszük.

Legfrissebb hírek

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
9 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
17 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
26 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
27 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
34 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
34 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
44 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
50 perce
Ezek is érdekelhetik