Philadelphiai csoda

I. SZ.I. SZ.
2009.04.20. 23:15
Címkék

A Bostonhoz hasonlóan az Orlando is elveszítette első rájátszásbeli mérkőzését, a Magic nagy csatában kapott ki 100–98-ra a Philadelphiától. A 18 pontos hátrányból felálló Sixersben Andre Iguodala volt a hős, aki az utolsó másodpercekben, döntetlennél egy távoli duplával eldöntötte a mérkőzést. Floridában a meccs nagy részében a szokásosnál hangosabb volt a szurkolás, köszönhetően a Magic jó játékának, és annak, hogy elkezdődött a playoff, ámde a 20 pontja mellett nyolc-nyolc lepattanóig, illetve asszisztig eljutó Iguodala kosara után csupán a Sixers kosarasainak visítása törte meg a csendet.

Kevesen számítottak vendégsikerre, a Philly ugyanis az alapszakaszban játszott utolsó hét meccséből hatot elveszített. Persze ez a győzelem nem jelenti azt, hogy a Sixers ki is ejti az Orlandót, amely idejében kapta meg a pofont.

A nap egyik kiemelkedő teljesítménye Chauncey Billupsé volt, a Denver irányítója a New Orleans ellen 113–84-re megnyert találkozón kilenc triplakísérletéből nyolcszor betalált.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
7 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
9 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
10 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
21 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
37 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
50 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
53 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája