Alonso a siker kulcsa

2009.04.22. 23:41
Címkék
A Ferrari mélyrepülését Fernando Alonso állíthatja meg, ő lehet az, aki segít majd az autó fejlesztésében, ha a csapathoz igazol – vélekedett David Coulthard. Közben a Mercedes szívesen kivetné hálóját a német titán Sebastian Vettelre.

Fernando Alonso lehet a megoldás a Ferrari problémáira – legalábbis a tavaly visszavonuló David Coulthard így gondolja, és az egyik brit napilapban részletesen ki is fejtette, hogy miért. Véleménye nem volt túl hízelgő korábbi csapattársára, Kimi Räikkönenre nézve.

Egyébként nincs abban semmi meglepő, hogy mindenki a Ferrarival foglalkozik, hiszen a „vörösöknek” 1981 óta nem volt ennyire rossz idénykezdetük – amint arról már beszámoltunk, a nagy múltú csapat pilótái az első három viadalon egyetlenegy pontot sem szereztek.

„Nem ismerem Felipe Massát, úgyhogy vele kapcsolatban nincs túl sok mondanivalóm, de Räikkönen csapattársam volt a McLarennél, és finoman fogalmazva sem járt élen az autó fejlesztésében – mondta Coulthard. – Persze adottságainak köszönhetően nagyon gyors pilóta, de gyanítom, a Ferrari óriásit javulna, ha és amikor Alonso megérkezik.”

A boxutcában nyílt titok, hogy Alonso aláírt már néhány olyan dokumentumot, amelyek alapján legkésőbb 2011-től (de egyesek szerint talán még hamarabb) a Ferrari színeiben láthatjuk versenyezni. Coulthard nem csupán a Ferrari pilótapárosa miatt aggódik, hanem a legfőbb főnök miatt is. Szerinte Stefano Domenicali fiatal, megközelíthető, jó ember, s ezek a tulajdonságok a Formula–1-ben nem mindig célravezetők. Ugyanez lehet a gond a McLaren-főnök Martin Whitmarshsal, vajon elég kemény-e ez a két ember ahhoz, hogy ilyen nagy múltú csapatokat sikerre vezessen…

„Kimi Räikkönen sohasem sétált volna végig a boxutcán egy csokis jégkrémmel és kólával a kezében, miközben a maláj pályán még zajlott a verseny, ha Jean Todt lenne a csapat főnöke” – támasztotta alá egy példával véleményét Coulthard.

És akkor álljon itt még egy esetleges átigazolással kapcsolatos hír: az elmúlt napokban felröppent a hír, hogy a Mercedes-főnök Norbert Haug is érdeklődik a legutóbbi futamot megnyerő Sebastian Vettel iránt. A válasz sem váratott magára sokáig: a Red Bull-csapatot tulajdonló Dietrich Mateschitz igyekezett leszögezni, hogy tökéletesen elégedett a német versenyző munkájával, sőt a Ferrari mellett az ő istállójának van a legerősebb pilótapárosa a mezőnyben, úgyhogy eszében sincs változtatni a Vettel, Webber felálláson. „Vettel pillanatnyilag nem eladó!” – jelentette ki a milliárdos, aki teljesen nyugodt lehet. Egyrészt mert a németnek csak a jövő évben jár le a szerződése, másrészt mert a Red Bull-istállónak a szerződés lejárta után is opciója van a pilótára.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
3 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
3 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
4 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik