Elképesztő Real Madrid-feltámadás

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.04.22. 01:14
Címkék

Bármilyen klisészerűen is hangzik, fontos mérkőzés várt a Real Madridra, hiszen a listavezető Barcelonától hat pontra lévő fővárosiak nem engedhetnek meg maguknak egyetlen botlást sem, főleg annak tudatában, hogy a következő fordulókban az élcsoport tagjai várnak rájuk. Bár a soros ellenfél, a kiesés elől menekülő Getafe könnyű ellenfélnek ígérkezett, az egymás elleni mérleget tekintve Víctor Munoz együttese áll jobban. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a klubok csak kilencszer találkoztak egymással a bajnokságban, négyszer a Getafe, háromszor a Real győzött.

A vendégek jól is kezdték a mérkőzést, a negyedik percben vezetést szerezhettek volna, ám Roberto Soldado tíz méterről fölébombázta a Manu del Moraltól kapott labdát. Nehéz volt eldönteni, a korábbi realos csatár hibázott-e nagyobbat vagy a védelem, amely engedte, hogy a támadó teljesen üresen kerüljön helyzetbe. Persze a lényeg, hogy Soldado nem tudta kihasználni a lehetőséget, de percekkel később nem hibázott. A szintén exmadridi Esteban Granero adott középre, a 23 éves labdarúgó pedig kihasználta, hogy ismét csak tessék-lássék alapon védekeztek rajta, és középről gólt fejelt.

A vendéglátók szerencséjére a másik oldal is hibázott, a félidő vége előtt Cata Diaz a saját tizenhatosán belül ki akarta kísérni a labdát, ám Gonzalo Higuaín szerelte a határozatlan védőt, majd éles szögből a kapuba gurított. A hektikus játék ellenére látszódott, a „blancóknak” lökést adott a gól, igaz, a védelem továbbra is bizonytalan volt. Juan Albín például teljesen egyedül kapott passzt tíz méterre a kaputól, ám rosszul vette át a labdát, amely végül Iker Casillas kezében kötött ki. A Bernabéu közönségét azonban ennél több is boldogíthatta, mivel csapata a hajrábeli őrület (hátrányba kerülés, majd elhibázott Getafe-tizenegyes utáni fordítás) végén három ponttal gazdagodott, és győzelmi kényszerbe hozta a Sevillát fogadó Barcelonát.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
9 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
31 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
33 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
55 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája