Hiába talált be Ovecskin

I. SZ.I. SZ.
2009.04.23. 23:21
Címkék

Az alapszakasz gólkirályi címét elnyerő Alekszandr Ovecskin megszerezte első rájátszásbeli gólját – ennyi jó hírrel kellett beérniük a Washington szurkolóinak a Rangers elleni párharc negyedik meccsén. A New York-iak ugyanis 2–1-re legyőzték a Capitalst, amely a kiesés szélére sodródott. A gólokat jegyző Paul Mara, Chris Drury duó mellett ismét Henrik Lundqvistet kell kiemelni, a svéd kapus 38 lövést hárított. Nem mondhatni, hogy új lett volna számára a kihívás, a négy meccsen átlagban 35 védést mutatott be. A következő mérkőzés magyar idő szerint szombat hajnalban lesz Washingtonban. A Rangers akár be is fejezheti a párharcot, míg a Capitals egyetlen esélye, ha mindhárom hátralévő összecsapást megnyeri.

A Boston–Montreal párharcban nem lesz folytatás, a Bruins ugyanis négy meccs alatt elintézte a Canadienst, és tíz év óta először megnyert egy playoffcsatát. A kanadai gárdának esélye sem volt, a találkozók mindegyikén kapott legalább négy gólt, és kettőnél többet egyszer sem lőtt. A szerdai, negyedik mérkőzésen úgy tűnt, lehet keresnivalója a Montrealnak, Andrej Kosztyicin révén még vezetést szerzett, de az első harmadbeli fölényéből (16–7-re nyerték meg a kapura lövések csatáját) is vesztesen jött ki, mert a Boston két góllal válaszolt.

Nyugaton a Calgary egyenlített a Chicago ellen, a felek 2–2-ről várják a folytatást.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
8 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
10 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
11 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
38 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
51 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
53 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája