Már megint tanú...?

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.04.25. 23:50
Címkék

Az MLSZ fegyelmi bizottsága úgy döntött, nem foglalkozik a debreceni Komlósi Ádám ügyével. A Loki védőjét az Újpest jelentette fel, ám végül nem lesz az ügyből semmi. A határozatról csak a fegyelmi testület elnöke, dr. Retteghy István nem tudott.

Az ember egyik ámulatból a másikba esik, amikor a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi ügyeiről van szó. A legújabb eset: a testület nem tárgyalja a debreceni Komlósi Ádám esetét – a hátvédet másfél hete az Újpest jelentette fel, mert a két csapat mérkőzésén beleszállt Tisza Tibor combjába –, s a Megyeri útra postázott hivatalos levél szerint a benyújtott fotót és filmet a testület megtekintette, de nem tartja szükségesnek a fegyelmi eljárás elrendelését. Az üggyel kapcsolatosan még ez a legkisebb baj…

A papíron a tájékoztatás és az indoklás alatt, nyomtatott betűkkel ott szerepel dr. Retteghy István, a fegyelmi bizottság elnökének neve, amely felett ott van egy aláírás is.

„Én nem láttam a felvételt, nem én szignáltam a levelet –mondta a főállásban ügyvédként dolgozó bizottsági elnök. – Nem is tárgyaltam az ügyet,de az, aki ezt megtette, aláírhatta helyettem. Nincs ezzel baj, hiszen ha éppen szabadságon vagyok, akkor sem állhat meg az élet.”

Ez tény.

Az mindenesetre furcsa, hogy a fegyelmi bizottság elnöke, még mielőtt szembesítettük volna azzal, hogy már megvan a határozat, még a következőket mondta: „Kedden nem volt lehetőségünk megnézni a felvételeket, nem is tárgyaltuk, a jövő héten lehet még rá lehetőségünk.”

Ez a mondat pusztán anynyit jelent, hogy dr. Retteghy Istvánnak fogalma sincs arról, hogy az ő nevével jegyzett hivatalos értesítést kapott az Újpest. A levél szignálásánál érdemes elidőzni: birtokunkban van még két határozat, amelyeket ugyancsak dr. Retteghy István jegyez. A mérleg a következő: a szerkesztőségünkhöz kerülő három aláírásból kettő némileg hasonlít egymásra, a harmadik pedig egészen más. A többitől eltérő is hasonlít az eredetihez – hogy melyik az igazi, csak atulajdonosa tudná megmondani –, ám egyik alatt sincs ott az ilyenkor szokásos „h” vagyis „helyett” jelzés.

Az MLSZ főtitkára, Elbert Gábor éppen külföldön tartózkodik, így a konkrét üggyel kapcsolatban nem tudott érdemben nyilatkozni, általánosságban annyit mondott: ha fegyelmi ügy van, az illetékes bizottság dönt arról, hogy foglalkoznak-e egyáltalán az esettel, vagy sem. Az aláírások kérdésében Elbert Gábor nem tudott nyilatkozni. A tanú című filmből Pelikán József gátőr a következő klaszszikussá nemesedesett mondatát idézhetjük: „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!” Ez akkor hagyta el a főhős száját, amikor az előre megírt vallomás helyett az ugyancsak előre megfogalmazott ítéletet kapta a kezébe. Persze ilyesmi csak a filmekben van…

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
22 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
51 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik