Az összedőlés határán álló hazai egészségügyi rendszer, a kórházak helyenként (helyenként?) szörnyű állapotai után csak kerestük a szavakat a Zürichi-tó partján található Balgrist kórház folyosóján. Tátott szájjal néztük a ragyogást, hüledezve bambultunk be a nyitva hagyott ajtón a gépek tucatjaival felszerelt orvosi szobákba, kórtermekbe. Az állapotot fokozta, hogy a lift felé menet nem más, mint az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok pólólegenda, Cservenyák Tibor köszönt ránk. Kicsi a világ. Huszonöt esztendeje Svájcban, Zürichben él, ahogy meghallotta, hogy Benk Andrist behozták ide, már jött is. Jönne a fehéroroszok elleni meccsre is, mint mondja, csak kedden dolgoznia kell. A volt kapus siet is, mindazonáltal későbbi randevú gyanánt rögvest számot cserélünk, majd irány az F-szint, a 16-os ajtó. Az éjszaka műtött hokis örül érkezésünknek, a kézfogás viszont elmarad. Tiltva van. Még WC-re sem mehet. Számára ez a kínosabb… A nővérke, meglátva a nyakunkban lévő akkreditációs kártyát, telefonál, majd közli: tilos fotózni. Majd három percre kimegy, mintha kedvesen jelezné, kattintsanak gyorsan, aztán pszt. Természetesen kihasználjuk a helyzetet. Majd összemosolygunk. És ha még csinos is lenne… A kétágyas szobában függöny választja el a betegeket, a panoráma pazar, hegy, tó, mint egy luxusszálloda. Mozgatható állványra szerelt televízió és telefon szolgálja a szórakozást, más kérdés, hogy pénzért. Be kell dugni a bankkártyát a nyílásba, mehet is az adás vagy a beszélgetés. Mondani sem kell, nem a magyar pénztárcához méretezték. Andris is inkább mobilozik és keresztrejtvényt fejt. Viszont a vízszintesből már elege van…
