Új patthelyzet alakul

2009.04.28. 01:58
Címkék

„Szabó György marad, de meg méreti magát” – írtuk november

19-i számunk alcímében, amikor hírt adtunk a kosaras játékvezetők két tábora közötti megegyezésről. Ott és akkor állítólag úgy álltak fel a felek, hogy a szövetség elnöksége által a játékvezetői bizottság élére kinevezett új elnök, Szabó György vállalta, a férfibajnokság alapszakaszának végén megméreti magát, és ha a bírók többsége nem támogatja, lemond a JB elnöki pozíciójáról. Ezzel az alkuval ért véget az őszi bírósztrájk.

Most megint feszült a légkör a játékvezetők között, mert már másfél hete, hogy lezárult a férfiaknál az alapszakasz, de még mindig nem került sor a szavazásra. Információink szerint ezért nem ment el jó néhány bíró a Szabó által az előző hét végére összehívott összejövetelre. A vezető ezzel szemben erről számolt be: „Tízen voltak távol, huszonöt játékvezető jelent meg. Ketten voltak igazolatlanul távol, és én megkértem e-mailben ezt a két bírót, hogy igazolja, miért nem jött el. A többieknek póttovábbképző lesz május másodikán.”

Amikor szóba hoztuk neki, hogy a távol maradók a szavazást hiányolták a vasárnapi továbbképző programjából, közbeszólt: „Nem, bocsánatot kérek, a megállapodásban egyértelműen az szerepel, hogy nem a továbbképzőn, hanem az NB I-es gyűlésen méretem meg magam. Ezt össze kell hívni, ebben szerepel valamennyi NB I A-, AB- és B-keretes bíró. Az a probléma, hogy a szememre vetették, miért nem én hívom össze: ezt egy testületnek kell összehívnia, legutóbb például Valovics Pista képviselte a játékvezetőket, természetes, hogy az NB I-es bírók öszehívását meg kell szervezniük. Én ezt nem tudom az érdekképviseleti szerv helyett megtenni.”

Márpedig a játékvezetők tőle várják ezt. Méghozzá híreink szerint a legjobbak, a nemzetközi minősítésűek...

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
3 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
3 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
3 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
3 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
4 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
4 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik