Veszélyben a csarnok

2009.04.28. 01:58
Címkék

Már a svájci világbajnokság helyszínére is eljutottak azok az aggodalomra okot adó hírek, hogy bezárhatják az Újpest jégcsarnokát. Ez alapjaiban rendítené meg a lila-fehér egyesület működését, hiszen csarnok nélkül mit sem ér a jégkorongcsapat – vagyis az egész szakosztály jövője veszélybe került. „A hír igaz, kedden bezárják a létesítményt – kezdte Őze István, az UTE elnöke. – Jogilag rendezetlen a jégcsarnok helyzete. Már jó ideje ezen megy a vita a Sportfolió Kht., illetve a NUSI között. A Sportfolió felszámolás alatt áll, viszont még nem került át a vagyonkezelés joga a vagyonkezelőtől a NUSI-hoz. Ez az ügy nemcsak a jégcsarnokot, hanem az UTE több létesítményét is érinti, mi azonban nem tudunk mit tenni, reméljük, hogy a sportpolitika megoldja az ügyet. Az UTE olyan egyesület, ellentétben a Honvéddal vagy éppen a KSI-vel, amelynél már évek óta rendezetlen a klub által használt létesítmények helyzete. Klubunk csak az újpesti önkormányzattól kap támogatást, amely nem lenne elegendő a jégcsarnok működtetésére.” A csarnok keddi bezárása olyan szempontból nem érinti a lila-fehéreket, hogy a szezon végeztével edzések már nincsenek, sőt a jeget is felolvasztották már az állam és a klub által közösen üzemeltetett létesítményben. Őze azonban hangsúlyozta, nagyon fontos lenne, hogy heteken belül megoldódjon az ügy, mivel enélkül nem lehet elkezdeni a következő szezonban szereplő csapat építését…

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
25 perce

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
30 perce

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
31 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
49 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
1 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
1 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik