Egyre élesebb harc

2009.05.04. 02:05
Címkék
Míg keleten már eldőlt a feljutás, hiszen a Ferencváros az élvonalban érezheti magát, a Nyugati csoportban a Lombard Pápa parádés vasárnapi győzelmével három csapat pályázhat az NB I-be.

Véber György különösebb edzői múlt nélkül (korábban Fóton, Mosonmagyaróváron és Balatonlellén dolgozott) érkezett december közepén az ősszel csak botladozó Lombard Pápa Termál FC-hez, hogy aztán a tavasz embere legyen, hiszen a vasárnapi, Gyirmót elleni mérkőzésig irányításával szédületes sorozatot produkáltak tanítványai. Hét győzelem és egy döntetlen volt a mérleg, 24–3-as a gólkülönbség.

A csapat taktikus, közönségszórakoztató játékkal győzte le a Nyugati csoport listavezetőjét, a szintén az élvonalba iparkodó Gyirmótot. A kisalföldieknek sincs okuk a pironkodásra, hiszen vasárnap estig csupán kétszer kapott ki a Kiprich József vezette együttes, októberben éppen a Pápa verte meg hazai pályán; visszavágásra készült tehát az éllovas, ám Bali Péter hatodik percben szerzett gólja, no meg az újabb hat perc múlva történt kiállítás megpecsételte a vendégek sorsát.

A pápaiak a szünetben értesültek az FC Ajka pécsi pontszerzéséről, s ettől aztán túlságosan is megnyugodott a hazai együttes.

Már nem törekedett látványos, gólra törő játékra, inkább a biztonságot tartotta szem előtt még azután is, hogy az 58. percben Horváth Róbertet is leküldte a pályáról az egyébként kiválóan bíráskodó Bede Ferenc játékvezető.

Véber György vezérletével tehát nagy hajrába kezdett a Lombard a feljutásért. S noha még csak harmadik az együttes, a pápaiak reménykednek, mert a sorsolás szeszélye folytán a Perutz-stadionban fogadhatják a másik nagy riválist, a Pécsi MFC-t.

Nagy meccs lesz az is.

Legfrissebb hírek

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
3 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
3 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
3 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
4 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
4 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
4 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik