Nagy hármas, nagy bukta

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.05.04. 02:05
Címkék

A nagy hármas (Ajax, Feyenoord, PSV) ellen rekordbeállítást jelentő győzelmet arató, az Ajaxot 4–0-ra kiütő (korábban az amszterdamiakat ugyanilyen különbséggel már megverte, míg a PSV ellen van 5–1-es sikere is) Sparta gondoskodott arról, hogy a rettegett trió egyik tagja se legyen ott a bajnokság végén az első kettőben, ezzel együtt a Bajnokok Ligája 2009–2010-es kiírásában. (Ott az AZ és a most a bajnokot megverő Twente indulhat.)

„Ilyen vereség után az ember óhatatlanul feltesz magának néhány kérdést. A bántás legkisebb szándéka nélkül: nem értem, hogyan kaphattunk ki egy Spartától, amikor számunkra sokkal nagyobb tétje volt a mérkőzésnek...” – morfondírozott a találkozó után Marco van Basten, az Ajax vezetőedzője. Lehet, hogy neki meg az állása volt a tét.

A profi liga beindítása óta a mostani mindössze a harmadik szezon, amelyben a nagyok legfeljebb a harmadik helyig jutnak. Az 1958–59-es idényben egyikük sem fért fel a dobogóra (Sparta, Rapid JC, Fortuna ’54), míg 1957–58-ban (DOS, Enschede, Ajax) és az idén (AZ, Twente, Ajax vagy PSV) bronzérem jutott egyiküknek.

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
9 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
42 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája