Dallasi viharfelhők

2009.05.07. 00:02
Címkék

Nincs könnyű helyzetben a Dallas Mavericks gárdája. Amellett, hogy az NBA rájátszásának előző körében a San Antonio Spurst elbúcsúztató csapat immár 2–0-s hátrányba került a Denver Nuggets elleni elődöntőben, elvesztette egyik legjobbját, Josh Howardot. Az alapszakaszban 18-as pontátlagot elérő kosarasnak bal bokája sérülése miatt már harminc találkozót ki kellett hagynia az idényben, ám a rájátszásra visszatért, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a Spurs kiejtésében. Különösen rossz hír a dallasiaknak, hogy ezúttal Howard másik, azaz jobb bokája mondta fel a szolgálatot (a játékos Carmelo Anthony dobását akarta blokkolni még az első negyedben, ám rosszul fogott talajt), és egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia. A második találkozó hősei denveri részről Nené és Carmelo Anthony voltak – egyenként 25 ponttal válaszoltak Dirk Nowitzki 35 pontos teljesítményére.

A játéknap másik mérkőzésén az újdonsült alapszakasz-MVP, LeBron James vezette Cavaliers simán verte meg a nem túl jó napot kifogó Atlantát. „Fantasztikus, mekkora akarással játszottunk. Pont ott folytattuk, ahol az előző meccsen abbahagytuk. A közönség legalább akkora örömmel és szeretettel fogadta a díjamat, mint én – és ezért nagyon hálás vagyok neki!” – mondta a sikerrel megvívott találkozó után James.

Legfrissebb hírek

„Teljes kontrollvesztés” – keményen arcon ütötte ellenfelét az argentin válogatott kapus

Spanyol labdarúgás
1 perce

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
9 perce

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
38 perce

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
1 órája

Vívás: újabb két magyar érem az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
1 órája

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik