SZÉP MÚLT

2009.05.07. 23:11
Címkék

NyitányNyitány

1953. augusztus 20-án a Bp. Honvéd–Szpartak Moszkva mérkőzéssel (3:2) avatták fel az új Népstadiont (80 ezer néző), s már ebben az esztendőben voltak kettős meccsek a létesítményben. 1953. augusztus 30-án például Bp. Dózsa–­Csepel (3:2) és Vörös Lobogó–­Bp. Kinizsi, azaz MTK–Fradi­ (2:0) találkozót rendeztek.

Nagy négyes

A klasszikusnak számító négyes (Bp. Honvéd, Ferencváros, Újpesti Dózsa, Vasas) már az ötvenes-hatvanas években is játszott kettős mérkőzéseket egymás ellen a Népstadionban, ám leginkább a hetvenes-nyolcvanas évekbeli kettős rangadók emlékezetesek, ekkor vált valóban rendszeressé, hogy e négy csapat az egymás elleni mérkőzéseit itt rendezi. 1974 ősze és 1987 tavasza között csupán egy olyan bajnoki szezon volt, az 1981­–1982-es, amikor nem rendeztek kettős rangadókat.

Nézőcsúcs

A legtöbb néző az 1973–1974-es bajnokság őszén járt a Népstadionban kettős meccsen, mégpedig szeptember 9-én. Csaknem 80 ezer ember látta a Vasas 4–2-es győzelmét Újpest ellen, de a fradisták is örülhettek, hiszen a Ferencváros nagy csatában 2–1-re megverte a Bp. Honvédot. Magyar bajnoki mérkőzésre azóta sem látogatott ki ennyi ember a stadionba.

Gólrekord

A kettős rangadók történetének legtöbb gólt hozó mérkőzését az újpestiek azóta is emlegetik, míg a fradisták megemlegetik. Nem csoda, hiszen az 1976. május 15-én ötvenezer néző előtt lejátszott találkozón az Újpest 8–3-ra nyert az FTC ellen. A talákozón a lilák legendás labdarúgója, Fazekas László öt gólt szerzett. Az első meccsre összegyűlt negyvenezer ember láthatta, ahogy a Vasas három góllal (3–0) legyőzi a Honvédot.

Búcsú

A legutóbbi kettős rangadót az 1986-os mexikói világbajnokságot követően, az 1986–1987-es szezonban rendezték. Már korántsem volt telt ház az összecsapásokon, hiszen az első mérkőzésen az Újpest „mindössze” huszonötezer néző előtt nyert 2–1-re a Honvéd ellen. A második találkozón pedig ötezerrel többen voltak szemtanúi annak, miként győzte le 3–1-re a Ferencváros a Vasast.

Legfrissebb hírek

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
4 perce

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
16 perce

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
48 perce

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
1 órája

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
9 órája
Ezek is érdekelhetik