Középpontban a csatárok

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.05.09. 23:43
Címkék

Már a mindig visszafogott Pep Guardiola is azt mondta szombati sajtótájékoztatóján, hogy „Meg kell nyernünk a bajnokságot, amilyen hamar csak lehet. Nagyon csábító arra gondolni, hogy négy nap alatt a bajnoki cím és a Király-kupa is a miénk lehet, de még ne ünnepeljünk, mert még egyik sincs meg. Az biztos, ha a hátralévő két hazai meccsünket, a Villarreal és az Osasuna ellenit hozzuk, miénk a bajnoki cím.”

A Barcelona szakvezetőjével azért rossz hírt is közöltek, az orvosok szerint Thierry Henry Madridban szerzett térdsérülése súlyosabb a vártnál, így az utóbbi hetekben korábbi arsenalos korszakát idézően futballozó francia csak a május 27-i BL-döntőn lehet ismét a csapat tagja.

A csapatnak, amelyet nem győzött dicsérni az elmúlt hónapban csak egyszer, a Sevilla ellen beköszönő Samuel Eto’o.

„Persze, hogy gondolok arra, hogy az enyém lehet a legjobb góllövőnek járó Pichichi-díj, de higgyék el, nekem az is tökéletesen megfelelne, ha a hátralévő meccseinken az összes gólunkat Victor Valdés és Carles Puyol rúgná, de azokkal mindig nyernénk, és a szezon végén három trófeánk is lesz” – viccelődött a 27 góllal a mesterlövészek versenyét vezető kameruni.

A Barcelona csapatában csupán egyetlen labdarúgó akad, aki nem felhőtlenül boldog: az izlandi Eidur Gudjohnsen, aki három esztendeje érkezett a Chelsea-től, de nem váltotta meg a világot, 69 meccsen tíz gólt szerzett Barcelona-mezben.

„Remek érzés ilyen kiváló csapat tagjának lenni, de gondoljanak bele, mennyivel jobb lenne, ha nem a kispadon, hanem a pályán élném át ugyanezt. Ha továbbra is csak ennyi lehetőséget kapok, ez az utolsó szezonom Barcelonában” – jelentette ki a csatárként érkező, de Guardiola által többnyire középpályásként szerepeltetett labdarúgó, akinek egyrészt a csatárok kiváló formája (száz gólnál jár a csapat a bajnokságban, ebből 69-et a Messi, Eto’o, Henry trió jegyez), másrészt Sergio Busquets feltűnése tette be a kaput, aki néhány hónap alatt a Barca-fakóból az Európa-bajnok válogatott keretéig küzdötte fel magát.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája