Európai hörcsög

2009.05.10. 23:25
Címkék

Ribizli, a díjnyertes magyar hörcsög már meghódította Európát.

Klubcsapataink egyelőre messze vannak ettől, de legalább már annak is örülhetünk, hogy egyáltalán oda készülnek. Mármint az európai porondra. Mert bizony voltak olyan esztendők, amikor néhány, viszonylag jól szereplő klub legszívesebben kihagyta volna a BL vagy az UEFA-kupa selejtezőjét, mondván, rajtuk ne röhögjön a világ. Ez a szezon azonban kiélezett bronzcsatával ajándékozott meg bennünket. Az ősszel még kiesőjelöltként emlegetett, ám Csank Jánossal igencsak megtáltosodott Zalaegerszeg,

s a testvérvárosnak aligha nevezhető Szombathely harcol

a kupaindulást jelentő harmadik helyért.

Kezdhettük volna persze az aranycsatával is – csakhogy

az már eldőlni látszik.

Nagyjából el lehet képzelni, milyen érzésekkel autóztak haza szombat este Paksról a rendkívül csalódott újpesti szurkolók, menet közben bekanalazva Dunakömlődön egy tányér jófajta halászlét. Alighanem arra gondoltak, hogy veri őket az Isten, no meg az MTK és a Paks évről évre. Hihetetlen, hogy a lilák megint ugyanabba a zsákutcába futottak bele, mint tették azt az elmúlt években többször is.

De visszatérve az Európába vezető útra: a Debrecen s az Újpest már ott van, ez a két klub megpróbálhat úgy igazolni, erősíteni, hogy ne legyen „Vadúz-szerű” élményünk, és ne kelljen szégyenszemre az előselejtezőben búcsúzni. Hozzájuk csatlakozhat a kupadöntőben érdekelt Győr vagy Bp. Honvéd, s akkor ott van még a bronzcsata győztese.

Izgalmas finálé lesz, annyi szent. Főként úgy, hogy a ZTE és a Haladás az utolsó fordulóban épp egymással játszik, és ha ott dől majd el, ki készülhet a nemzetközi porondra, alighanem a bajnokság nézőcsúcsát regisztrálhatjuk.

Abba most ne menjünk bele, hogy ez a szezon jobb, izgalmasabb volt-e mint a tavalyi.

Becsüljünk meg minden izgalmat, amelyet tartogat számunkra a magyar bajnokság.

S ki tudja, előbb-utóbb Ribizli, a magyar hörcsög mellett megtanulják Európában valamelyik klubcsapatunk nevét is.

Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
6 perce

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
27 perce

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
31 perce

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
31 perce

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
36 perce

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

A Chelsea lesz a Manchester City ellenfele az FA-kupa-döntőben

Angol labdarúgás
1 órája

Kuramagomedov Murad ötödik helyen végzett az Eb-n

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik