Juhász: újabb kérő

K. J.K. J.
2009.05.10. 23:25
Címkék

Angliai lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Aston Villa is kiszemelte magának Juhász Rolandot, az Anderlecht magyar válogatott védőjét, akiért – írja a News of the World – ötmillió fontot (1.5 milliárd forintot) kínál a birminghami együttes. A lap kiemeli, hogy krónikus térdproblémái miatt Martin Laursen minden bizonnyal visszavonul az idény végén, így a Villának égető szüksége lesz egy belső hátvédre. Az ügyben természetesen megkerestük a célszemélyt, Juhász Rolandot.

„Hallottam az Aston Villa érdeklődéséről, de most is csak azt tudom mondani, mint a hasonló esetekben: az esetleges klubváltásommal kapcsolatban várjuk meg az idény végét. Az ilyen jellegű információknál jobban foglalkoztat a bajnokság utolsó fordulója, amely lehet, hogy nem is az utolsó lesz” – mondta válogatott futballistánk, utalva a belga bajnokság kiélezett befutójára; az Anderlecht és a Standard Liege is ugyanannyi pontot, illetve győzelmet számlál, s ha nem lesz köztük különbség az utolsó kör után sem, bajnoki döntő következik.

A mértékadó transfermarkt.de által négymillió euróra (1.1 milliárd forintra) taksált Juhász 2005 júliusában került az Anderlechthez, 2011. június 30-ig köti szerződése, s bár egyelőre nincs konkrétum a klubváltással kapcsolatban, a megbízható magyar hátvéd nyitott lenne rá.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
18 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
26 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
9 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
9 órája