Magyar kardaranyak

2009.05.10. 23:25
Címkék

Két magyar vívta a döntőt a genti női kardvilágkupán, mégis egyértelmű volt, hogy kinek szurkol a magyar stáb. Bujdosó Alexandra – a szöuli olimpiai bajnok Bujdosó Imre lánya – ugyanis német színekben versenyez, miután édesapja, ha hazát nem is, de lakhelyet változtatott sok-sok évvel ezelőtt, és Németországban edzősködik. Alexandra ezúttal kevés ellenállást tudott tanúsítani a pekingi olimpikon Nagy Orsolya ellen, akinek jóval könnyebb dolga volt, mint az elődöntőben: a finálét 15:5-re nyerte meg.

Két magyar lett érmes a párizsi férfi párbajtőr-világkupán is, és mindkettő a mi színeinkben. Boczkó Gábor és Rédli András egymással elődöntőzött, akárcsak néhány hete a németországi vk-n, most azonban Boczkó nyert 15:5-re. A fináléban viszont a francia Gauthier Grumier-től 8:7-re kikapott.

A magyar kard hírnevét – az idén már nem először – Szilágyi Áron öregbítette. A januári Héraklész-világkupa győztese, aki befejező emberként segítette feb­ruárban hazai Grand Prix-diadalhoz a felnőttválogatottat, esélyeshez mél­tóan megnyerte a debreceni U23-as Eb-t is. A négyes döntőben az olasz Luigi Miracco ellen 10:10 után már csak ő adott tust, az arany­asszóban az orosz Benjamin Resetnyikov ellen 9:9-nél nyitott nagy hajrát, s 15:11-re győzött. A női párbajtőrvívóknál az idei kadétvilágbajnok Budai Dorina a negyeddöntőig jutott el.

Legfrissebb hírek

Most nem sikerült a fordítás, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
11 perce

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
42 perce

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
53 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
54 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–FC Ajka

Labdarúgó NB II
55 perce

NB II: egyenlített az Ajka, előnyben a KTE és a Szentlőrinc – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
56 perce

NB II: Szentlőrinc–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
58 perce

NB II: Budafoki MTE–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
58 perce
Ezek is érdekelhetik