Micsoda végjáték!

2009.05.10. 23:25
Címkék

Az UEFA korábbi döntésének értelmében, amely szerint a korábbi két csapat helyett három együttes (a bajnokság 2. és 3. helyezettje, valamint a Magyar Kupa-győztes) indulhat az Európa-ligában, alaposan felértékelődött az NB I-es bronzérem. A helyzetet az teszi igazán érdekessé, hogy a dobogóért a Haladás és a Zalaegerszeg küzd, s a két klub rivalizálása már-már az Újpest–Ferencváros párharcokat idézi.

A két együttes sorsolása igencsak hasonló, ám a Haladás egy mérkőzéssel többet játszik, hiszen szerdán pótolja a 16. fordulóból elmaradt győri mérkőzését. A szombathelyiek ezt követően fogadják a Diósgyőrt és utaznak Paksra, a ZTE pedig előbb Újpestre látogat, majd vendégül látja a Siófokot. Az utolsó fordulóban pedig Szombathelyen találkozik a két rivális.

„Szinte biztos vagyok benne, hogy az utolsó mérkőzés dönti el, melyik csapat lesz a harmadik – mondta Vlaszák Géza, a ZTE kapusa. – Sorsolásunk nem egyszerű, hiszen az Újpest és a Siófok ellen is rettenetesen nehéz lesz győzni. Attól nem tartok, hogy mentálisan nem tudunk felpörögni az utolsó mérkőzésre, hiszen az presztízsmeccs lesz. Az csak pluszmotivációt jelent, hogy a győztes bronzérmes lehet, és indulhat a nemzetközi kupában. Nagy meccs volt az ősszel, és az lesz tavasszal is.”

A szombathelyi Molnár Balázs részben egyetért Vlaszák Gézával, hiszen ebben a kérdésben szerinte is döntő fontosságú lesz az utolsó forduló. A középpályás azonban nem csak a Haladással és a Zalaegerszeggel számol.

„Nem írnám le a Győrt és a Fehérvárt sem – magyarázta Molnár Balázs. – Nekik is van még esélyük arra, hogy megszerezzék a bronzérmet, de azért szerintem is az utolsó fordulóban dől el, melyik együttes lesz a harmadik. A ZTE szombathelyi vendégjátéka akkor is sok nézőt vonz, ha úgymond csak sima bajnokira készülünk. Ezen a derbin ugyanannyian lesznek, mint tavaly az angol Arsenal elleni edzőmérkőzésen. Nekünk addig a DVTK elleni hazai meccsünket hoznunk kell, és idegenben sem kaphatunk ki a Győrtől s a Pakstól. És akkor dönthet az utolsó forduló.”

Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
6 perce

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
27 perce

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
31 perce

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
31 perce

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
36 perce

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

A Chelsea lesz a Manchester City ellenfele az FA-kupa-döntőben

Angol labdarúgás
1 órája

Kuramagomedov Murad ötödik helyen végzett az Eb-n

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik