Szávay megharcolt az újabb bravúrért

2009.05.10. 23:25
Címkék
Remekül kezdte Szávay Ágnes a 4.5 millió dolláros madridi WTA-versenyt: óriási csatában legyőzte a világranglistán 14. olasz Flavia Pennettát.

Szávay Ágnes kezd magára találni. Négy sima zakóval kezdte az évet, de legutóbbi tizenhat mérkőzéséből tizenegyet megnyert, és az öt vereségből négyet top tízes játékostól szenvedett el. Ám a nagyhalak legtöbbször már a tornák korai szakaszában az útjába kerülnek, s emiatt nehezen tud újabb ranglistapontokat szerezni, hogy kiemeltként legalább egy ideig kitérhessen a legjobbak elől. Így járt a 4.5 millió dolláros madridi WTA-viadalon is: már az első körben a világranglistán 14. olasz Flavia Pennetta várt rá, aki ellen még szettet sem nyert soha.

Egy korai kettős hiba ellenére Szávay (30.) kezdett magabiztosabban: 2:1 után elvette ellenfele adogatójátékát, és 5:3-nál a játszmáért adogathatott. Ám a szett megnyeréséért többet kellett harcolnia, mint addig összesen: a 24 percig tartó, maratoni játékban Pennetta hatszor vehette volna el az adogatását, a magyar lány pedig hét ízben jutott szettlabdához, mire sikerült értékesítenie egy lehetőséget – de 6:3-ra megnyerte a nyitó felvonást.

A küzdelemre a második játszmában sem lehetett panasz, ám 4:4 után minden eldőlni látszott: Szávay három bréklehetőséghez jutott, és a másodikat ki is használta, egy játékra kerülve a meccs megnyerésétől. Azt viszont simán elbukta… Azonban nem törte össze az elszalasztott lehetőség, ismét elvette Pennetta szerváját, azaz 6:5-ös állásnál újra a mérkőzésért adogathatott. És ismét hiába: az olasz egyenlített, majd a rövidítésen is végigszáguldott. A döntő szettben 3:2-ig mindketten simán hozták az adogatójátékukat, aztán viszont Ági bevágott egy bréklehetőséget, és már nem hagyta kiénekelni a szájából a sajtot. Végül 2 óra 43 perc alatt 6:3, 6:7, 6:2-re győzött – teljesen megérdemelten.

Szávay ellenfele a második fordulóban a selejtezőből feljutó francia Aravane Rezai (108.) lesz, aki ugyan két éve még 40. volt a világranglistán, de korántsem verhetetlen ellenfél. Párosban Ági az orosz világelsővel, Dinara Szafinával indul, az első körben egy spanyol kettős lesz az ellenfelük.

Nem Szávayé volt egyébként a nap egyetlen magyar teniszsikere: a 16. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Babos Tímea élete második felnőttversenyén, a 10 ezer dolláros edinburgh-i viadalon a döntőben 6:4, 6:7, 7:6-ra legyőzte a brit Naomi Broadyt (383.), és az év első magyar női tornagyőzelmét érte el.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2 perce

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
8 perce

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
29 perce

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
33 perce

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
38 perce

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

A Chelsea lesz a Manchester City ellenfele az FA-kupa-döntőben

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik