Újra söpört a Cleveland

I. SZ.I. SZ.
2009.05.13. 00:43
Címkék

A Detroit után az Atlantát is kipipálhatják a Cleveland szurkolói, az alapszakaszt megnyerő Cavaliers második playoffbeli párharcát is vereség nélkül zárta, és ölbe tett kézzel várhatja, hogy a négy meccs után 2–2-re álló Orlando és Boston közül melyik ellen kell játszania a főcsoportdöntőben. A Hawks a négy meccsből most „szorította meg” legjobban a Clevelandet, ám így is 84–74-es, azaz tízpontos vereséget szenvedett.

LeBron James ezúttal is uralta a parkettet, az alapszakasz legértékesebb játékosa 27 pontja mellett nyolc gólpasszával jelezte következő ellenfelének, hogy nem elég őt kikapcsolni a játékból. A 21 pontos Delonte West és a négy triplát dobó Mo Williams kiválóan dobott távolról, amelyik labda viszont kifelé pattant, Zydrunas Ilgauskas és Anderson Varejao (10, illetve 11 lepattanó – 5, illetve 7 az ellenfél palánkja alatt) összeszedte. Az Orlandónak vagy a Bostonnak nagyon nehéz feladata lesz, de érdemes felidézni a 2005-ös rájátszást: akkor a Miami söpört az első két párharcában, a főcsoportdöntőt viszont elbukta a Detroittal szemben.

Nyugaton a Dallas Dirk Nowitzki 44 pontjának köszönhetően két ponttal, 119–117-re legyőzte a Denvert, és életben tartotta reményeit. A denveri Carmelo Anthony 41 pontig jutott, de ez kevés volt. A meccs egyik főszereplője nem a pályán tartózkodott, hanem a lelátón: Kenyon Martin édesanyja volt az. A hölgy a harmadik meccs után – amelyet a dallasiak által vitatott körülmények között nyert meg a Denver – összeszólalkozott néhány dallasi szurkolóval, valamint Mark Cubannel, a Mavs balhés tulajdonosával, és ezért testőrök vigyáztak rá a legutóbbi találkozón.

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
22 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
44 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája