Tapad a Stuttgart is

K. J.K. J.
2009.05.14. 22:45
Címkék

Miután az éllovas Wolfs burg, valamint a „farkasokat” üldöző Bayern München és Hertha is győzött kedden, másnap a VfB Stuttgartnak nyernie kellett Gelsenkirchenben az aranyálmok életben tartása érdekében – méghozzá Mario Gomez nélkül. A svábok gólgyárosa – aki a legutóbbi fordulóban négyet vágott a listavezető ellen – combizomsérülése miatt nem léphetett pályára.

A stuttgarti sikersorozat másik letéteményese, Cacau viszont ott volt a Schalke ellen, és Mladen Krsztajics kapitális hibáját kihasználva a 15. percben meg is szerezte a vezetést együttesének, amely a folytatásban elkezdhette azt játszani, amihez nagyon ért: a kontrákat.

Igaz, csak a 39. percig. Ekkor ugyanis Ivan Rakitic ragyogó szabadrúgásgól formájában megszerezte idénybeli első bajnoki találatát, egyszersmind újra agresszív futballra ösztökélte Markus Babbel csapatát. S lőn: a sérült Gomez helyén játszó Ciprian Marica a Manuel Neuerről kipattanó labdát a hálóba küldte, a VfB-t pedig a kedden diadalmaskodó trió után – két fordulóval a zárás előtt két pont választja el az elsőt (Wolfsburg) a negyediktől (Stuttgart).

S feltétlenül megjegyzendő, hogy az „alulról érkező” VfB immár nyolc mérkőzés óta veretlen (hét győzelem, egy döntetlen), mi több, amióta Babbel november végén átvette a csapat irányítását, mindössze egyszer szenvedett vereséget (Werder Bremen, 0–4) a Bundesligában, tizenháromszor pedig nyert.

Ha ezt megteszi még kétszer, lehet, hogy tényleg bearanyozódik a 36 éves szakvezető első idénye.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
17 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
24 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
9 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
9 órája