Owen nem fejezi be

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2009.05.15. 23:20
Címkék

Elég feszült a helyzet a Newcastle Unitednél. Persze egyetlen egyesületnél sem lennének nyugodtak, ha két fordulóval a bajnokság befejezése előtt csapatuk a legjobb kieső helyen tanyázó riváliséval megegyező pontszámmal szerénykedne a tabellán, hátulról a negyedik helyen. Márpedig a „szarkáknál” ez a helyzet. Ráadásul a 17. pozíció is előrelépés, amelyre azután került sor, hogy Alan Shearer csapata hétfőn 0–1-ről, remek cseréinek köszönhetően fordított 3–1-re a Middles-brough-val szemben.

Nos, Shearer egyik cseréjéből támadt a nagyobb feszültség. A szakvezető a január 10-i, West Ham elleni találkozó óta gólképtelen Michael Owen helyére hozta be a 69. percben a nigériai Obafemi Martinst, aki két perccel később 2–1-re módosította az állást. Egyes brit lapok szerint az esetet követően annyira elmérgesedett a viszony az angol labdarúgás két meghatározó alakja között, hogy a még mindig csak 29 esztendős Owen letargiába esett; pénteken a Daily Express ennek kapcsán már kész tényként közölte, hogy az angol válogatott történetének negyedik legeredményesebb csatára – 89 meccsen 40 gólt szerzett a háromoroszlános mezben – az idény végén befejezi pályafutását.

„Ez az állítás nevetséges, nem igaz. Michael fejében meg sem fordult, hogy abbahagyja a futballt. Nekem elhihetik, egy vérbeli csatárt mindig bosszantja, ha nem rúg gólt. Ám sohasem szabad rágódni az elmaradt lehetőségeken, mert mindig jön a következő. Ha Michael újra betalál, meglátják, megint sorra lövi a gólokat” – mondta Shearer, aki a kettejük közti békét megerősítendő, az előzetes hírek szerint a sorsdöntőnek tűnő, Fulham elleni mérkőzésen Mark Viduka ékpárjaként újból a kezdő tizenegybe jelöli az egykori aranylabdást.

A csatár – aki 2005-ben 16 millió font ellenében érkezett az észak-angliai iparvárosba a Real Madridtól, ám gyakori sérülései miatt mindössze 78 tétmeccsen játszott, amelyeken 30-szor talált be, s akinek a nyáron lejár a szerződése – egyelőre bölcsen hallgat, ám az ügyeit intéző menedzseriroda, a Wasserman Media Group minden fórumon hevesen cáfolja a visszavonulás hírét. „Michael Owen teljes szívével elkötelezett pályafutása folytatása iránt, és mélyen megdöbbent, hogy egyesek alaptalanul a visszavonulását hangoztatják, egyben megteszi a szükséges jogi lépéseket azok ellen, akik valótlant állítanak róla.”

Egyenes beszéd. Aztán majd kiderül, igaz-e.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
7 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
19 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
29 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
35 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
56 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik