Sidi alig kapott ki

2009.05.18. 23:02
Címkék

Sajnos nem minden kiemelkedő teljesítményt jutalmaznak aranyéremmel. A Münchenben zajló világkupán, ahol a puska- és pisztolyszámok mellett a koronglövők versenyeit is megrendezik, a légpuskások között Sidi Péter szenzációsan szerepelt a döntőben (104.5-tel ő volt a legjobb a fináléban), de végül épphogy lecsúszott az első helyről. „Két tizedre végeztem az elsőtől, de abból a szempontból nem bosszant, hogy az izraeli győztesnek csak kicsúszott ez az eredmény, az igazi nagy ellenfeleim mind mögöttem végeztek” – mondta Sidi Péter, akinek, meglepő módon, 597 körös alapversenyével szét kellett lőnie a döntőért, mivel nyolcan (!) álltak holtversenyben a második helyen. Sidinek lassan a légpuska lesz a fő száma, hiszen az olimpián hatodik lett, az előző, pekingi világkupán pedig végig vezetve, magabiztosan győzött. A lutrival felérő kisöbű sportpuska fekvőben egyelőre még mindig ingadozik az eredménye: hétfőn a 35. helyen végzett, de csütörtökön, az összetett számban még javíthat – „hivatalosan” az az erőssége.

A dupla trapos Gerebics Roland kiváló selejtezős eredményével (143 koronggal épphogy elmaradt 144-es egyéni csúcsától) nem jutott be a hatos döntőbe: a hármas szétlövésben 12-ből csak 11 korongot talált el. „Jó formában érzem magam, még ha nem is sikerült a fináléba kerülés. A következő vk-t anyagi problémák miatt ki kell hagynom, San Marinóban viszont reményeim szerint ott leszek” – mondta Gerebics, aki a következő napokban nemrég megalakult egyesületéhez keres szponzorokat.

Legfrissebb hírek

Marozsán rontott, Fucsovics javított a világranglistán

Tenisz
17 perce

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
27 perce

Championship: a Sheffield Wednesday sporttörténeti kudarca

Angol labdarúgás
32 perce

Alig volt ereje lebicegni a pályáról, de jól van Schäfer András

Légiósok
40 perce

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
1 órája

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
1 órája

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
2 órája

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik