Wenger: Maradok!

K. J.K. J.
2009.05.21. 00:09
Címkék

„Florentino Pérez esetleges győzelme olyan távlatot nyit­hat meg a Real Madridnál, amely minden edző számára érdekes és vonzó.”

Ez volt az a mondat, amely Arsene Wenger száját elhagyva azonnal találgatásokra adott okot a francia szakember jövőjével, közelebbről az elnökválasztás előtt álló Real Madridhoz költözése kapcsán. Mint ismert, a június 14-én esedékes voksolás szinte biztos befutójának tekintett Pérez – nem először – minden követ megmozgat Wenger szerződtetése érdekében, ám a legfrissebb információk alapján mást kell kiszemelnie az idény végén vélhetően távozó Juande Ramos helyére a királyi kispadra.

Az Arsenal irányítását 1996-ban átvevő, azóta többek között három bajnokságot és négy FA-kupát nyerő, a klubbal 2011-ig szerződésben álló Wenger ugyanis kijelentette: nem áll szándékában elhagyni a londoni együttes egyesek szerint süllyedő hajóját. „Nincs miért aggódni, a szerződésem érvényben van, és szeretném kitölteni. Vagyis nem téma nálam a Real Madrid, mert az Arsenalnál maradok” – idézte az 59 esztendős szakembert több angol forrás.

Pedig akadnak aggódók szép számmal. Konkrétan a szurkolók, akik a múlt héten bírálták a 2005-ös FA-kupa megnyerése óta trófea nélküli Wenger taktikáját, csapatösszeállítását, illetve játékospolitikáját, egyúttal burkoltan a váltás szükségességét pedzegették.

Wenger kedden találkozott Ivan Gazidisszel, az Arsenal ügyvezető igazgatójával, s a hírek szerint nem a menni vagy maradni eldöntendő kérdésre keresték a választ, hanem a következő idényre kitűzendő célokról, no meg a nyári játékosvásárlásról diskuráltak. Kiszivárgott információk szerint a várható igazolásokra fordítható keret jóval szűkösebb lesz a tavalyi 30 millió fontnál (állítólag 13 millió), amiből már-már egyenesen következik, hogy ezen a nyáron sem fog nagy halat a londoni klub.

Igaz, miért is kellene? Cesc Fabregas 2014-ig hosszabbított, Andrej Arsavin szemé-lyében a télen azért a hálóba akadt egy nagy hal, sőt Wenger nem győzi hangsúlyozni, hogy az elmúlt egy esztendőben a szó szoros értelmében megerősödő kerettel igazából a következő idényben arathatja le a babérokat, s vethet véget az immár négy éve tartó ínséges időszaknak. Ebből kiindulva a szakvezető távozása akkor tűnne logikus lépésnek, ha 2010 nyaráig sem szállítja londoni regnálása 12. trófeáját.

Csak időközben lesz egy elnökválasztás a Real Madridnál.

Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
4 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
4 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
5 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
5 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik