Gerrans bírta a végét

SZ. A.SZ. A.
2009.05.23. 23:58
Címkék

A második hét vége általában brutális hegyek megmászását jelenti a háromhetes versenyeken, így aztán nem meglepő, hogy szombaton 16 százalékos emelkedő vezetett a célig: lett is izgalom.

Már az eleje sem volt unalmas, 12 kilométer után egy tizenhárom tagó csoport meglógott, és egészen 4:30 percig tornászták fel előnyüket, jóllehet közben fogyatkoztak, néhányuk visszaesett a mezőnybe. Öten azonban kitartottak, és az utolsó 20 kilométer előtt is volt másfél perc előnyük. Öttel a cél előtt aztán Andrij Grivko robbantott, de gyorsan beérték, mire Christopher Froome indult meg, csakhogy a fal meredekségű emelkedővel ő sem bírt – Simon Gerrans annál inkább, elkerekezett mellette, és a végén még arra is maradt ideje, hogy jól megnézze első Giro-szakaszgyőzelme helyszínét.

„A startnál gondoltam rá, hogy nyerhetek, de nagyon-nagyon nehéz volt” – lihegte a nyertes, akinek nem kellett megküzdenie például az előző nap győztesével, Mark Cavendish ugyanis akarata ellenére feladta. „Nagyon eredményes heteken van túl, de még fiatal, és hosszú pályafutás áll előtte. Már ötvenöt versenynap van a lábában, szerencsésebb, ha a Tour de France-ig pihen, és feltöltődik” – indokolt Rolf Aldag, a Columbia-High Road csapatfőnöke.

Az összetettben semmi sem változott, Gyenyisz Mencsov továbbra is 34 másodperccel vezet Danilo Di Luca előtt.

Legfrissebb hírek

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
17 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
1 órája

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Güler és Mbappé is megvillant, két góllal vezet a szünetben a Real

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
1 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
1 órája

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája