Mintha meg lenne átkozva Győr. Felépült egy szép stadion (novemberre az északi oldalt lezáró szálloda is áll majd), és a vezetők kiadták a jelszót: be kell csalogatni a nézőket. Hadd lássák, hogy ide érdemes kijönni, mert a körülmények kulturáltak, a székek kényelmesek, a mellékhelyiségek tiszták, a büfék választéka és minősége kiváló, és cseppet sem mellékesen jó meccseket is láthatnak. A hónap elején a Vasas ellen el is jöttek 13 ezren, szurkoltak is lelkesen, ám az eredményt illetően meg kellett elégedniük egy sovány döntetlennel. Aztán a múlt szerdán következett a Bp. Honvéd elleni kupadöntő első felvonása 11 ezer, még mindig lelkes szurkolóval, ugyanakkor kevésbé lelkes játékosokkal és egy vereséggel.
Az Újpest ellen már négyezerre csappant a nézőszám, igazolva az örök igazságot: a létesítmény roppant fontos, de önmagában nem hoz megváltást, ha a csapat nem nő fel a stadion és a kiszolgálás szintjéhez.
Ráadásul sokan alighanem úgy vélték, nincs is miért a lelátón buzdítani a játékosokat, hiszen a Győr számára nem osztott, nem szorzott a találkozó, az Újpest sem jobb, sem rosszabb nem lehet másodiknál – és mert nálunk sokszor a nagy tétre menő meccsek sem kergetik infarktus közelébe a szurkolókat, mit lehet várni egy tét nélküli találkozótól? Persze ilyenkor lehet igazán bizonyítani a tartást, a szomjat a dicsőségre, de hát ezek többnyire üres szavak maradnak, nem kell sokat adni rájuk.
Nos, ez a gondolatmenet ezúttal alaposan megbicsaklott. Ha a Győr olyan akarattal játszott volna a kupadöntőben, mint most, az Újpest ellen, aligha várná hátrányban a visszavágót, és az újpestiek sem beszéltek a levegőbe, amikor azt bizonygatták a találkozó előtti napokban, hogy a hátralévő két meccsüket mindenféleképpen meg akarják nyerni, mert ezzel tartoznak szurkolóiknak és persze saját maguknak is. Túlzás lenne azt állítani, hogy a színvonal a sportág legnagyobbjait idézte, ezt meghiúsította a sok apró, ám annál bosszantóbb technikai hiba, ugyanakkor nemigen akadtak üres, unalmas percek, és a gólok számára sem lehetett panasz. Ráadásul változatos műfajban szerepeltek: láttunk kapushibát, tizenegyest, öngólt, szép lövést, azaz már a szünetben leszögezhettük, hogy ezúttal nem azok jártak jól, akik otthon maradtak, és mindkét csapat megérdemelte volna a zsúfoltabb lelátókat.
Amikor a Győr egyenlített, hívei is vérszemet kaptak, hangosan és kórusban biztatták kedvenceiket, akik mindent meg is próbáltak a győztes gól megszerzéséért, és mert ugyanezt megtette az Újpest is, remek hangulat uralkodott a stadionban.
Olyan, amilyennek egy futballmeccsen egyébként mindenhol és mindig uralkodnia kellene.
Ebben a hónapban, néhány hét leforgása alatt fehéren feketén kiderült, ez nem is igényel varázslatot, csupán hajtást, bátor, látványosságra is törekvő futballt.
A Győr tényleg olyan, mintha el lenne átkozva: éppen az idény utolsó hazai meccsén játszott igazán úgy, ahogyan ebben a környezetben méltó módon mindig is illene…
