Indul a második túra

2009.05.23. 23:58
Címkék

Ismét útra kelt az Európa bajnokságra készülő magyar női válogatott: péntek délelőtt Moszkvába utazott, ahol a hétvégén két felkészülési mérkőzést játszik vendéglátójával, amely az Eb-cím védője és a legutóbbi olimpia bronzérmese.

Legjobb európaiként, azaz a lehető legerősebb ellenféllel szemben edződhetnek Rátgéber László tanítványai, akik tizenketten indultak el Ferihegyről: Bujdosó Nóra, Császár Andrea, Englert Orsolya, Fegyverneky Zsófia, Fűrész Diána, Honti Kata, Horti Dóra, Horváth Zsuzsanna, Krivacsevics Tijana, Ujhelyi Petra, Vajda Anna és Vida Anna. Itthon maradt tehát Horváth Zsófia, Semsei Barbara, Somogyi Andrea, az orrcsonttörése után még

gyógyuló Németh Bernadett, valamint Raksányi Krisztina, akinek klubja az idény közben felgyülemlett iskolai mulasztásai miatt felmentését kérte a válogatottbeli szereplés alól. A bő keret legfiatalabb tagjának egyelőre úgyis csupán epizódszerep jutott volna, sokkal fontosabb, hogy pécsi csapattársát, Vajda Annát nem rázta meg a szerbek elleni meccsen kapott keddi pofon (sem), így ő felült a repülőgépre, bár a szeme alatt még ott éktelenkedik az ütés nyoma.

Két héttel a lettországi Európa-bajnokság június 7-i rajtja előtt úgy tetszik, jó úton jár a válogatott: az eddig lejátszott öt felkészülési mérkőzéséből négyet megnyert, ráadásul egyaránt Eb-résztvevő ellen. Szombaton és vasárnap pedig egyértelmű: nem a mérleg a lényeg.

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
13 perce

La Liga: Real Madrid–Sevilla

Spanyol labdarúgás
26 perce

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
27 perce

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
33 perce

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
36 perce

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
45 perce

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat ötödik a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
49 perce

Franciaország: négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája