Negyedszer is zúgott: bajnokcsapat!

2009.05.23. 23:58
Címkék
Öt év alatt negyedszer lett bajnok a Debrecen, miután nagy csatában gyenge első és látványos második félidő után győzött Diósgyőrben.

A diósgyőri szurkolók dörzsöl ték a szemüket: nocsak, idegenben játszunk. Kedvenceiken ugyanis az a fekete szerelés feszült, amelyikben a Miskolctól távol eső mérkőzéseket szokták megvívni. Mint kiderült, a játékvezető „öltöztette át” őket, mivel a Debrecen csak azt a piros-fehér garnitúrát hozta magával, amely hajaz a DVTK hazai viseletére.

Sokáig úgy tűnt, a Diósgyőr valóban idegenben lép pályára: percekkel a kezdés előtt több volt a Loki-drukker a tribünön, mint a diósgyőri. Aztán fordult a kocka, nagyjából minden második miskolci szurkolóra jutott egy debreceni, így jött össze háromezer néző. Másutt soknak számít, a DVTK-stadionban azonban elégedetlenséget szült – a szakértők a tv-közvetítéssel magyarázták a foghíjas tribünt, mert az ember kétszer is meggondolja, hogy kifizes- >>>

Legfrissebb hírek

Franciaország: négy 11-es és 7 gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
12 perce

Vívás: aranyérmes a női kardcsapat az orani vk-viadalon

Egyéb egyéni
19 perce

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
20 perce

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
33 perce

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
37 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
42 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
49 perce