Szépített a Chicago

2009.05.23. 23:58
Címkék

Még versenyben van a Chicago. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó főcsoportdöntő harmadik meccse után ez nem tűnik komoly kijelentésnek, mégis az. A második harmadban ugyanis a Detroit 4:28 alatt eltüntette háromgólos hátrányát, márpedig ilyen lendületből általában a győzelemig rohan. Most viszont a Blackhawks képes volt gátat szabni a Red Wings-támadásoknak, kihúzta a hosszabbításig, ott pedig Patrick Sharp bevitte a győztes találatot, még mielőtt ritmusba kerültek volna a csapatok.

„Éreztük, hogy baj lesz, amikor emberelőnyből szépítettek, pedig jól bírtuk erővel, de ők is jól korcsolyáztak, és elkapták a fonalat. A drukkerek nem voltak túl boldogok a háromgólos előny eltapsolása miatt, de amikor bement a győztes gól, elég hangosak lettek...” – mondta mosolyogva Sharp.

Cristobal Huet a harmadik harmadra beszállva hatból hatot fogott, pedig ez volt az első meccse április 11. óta, és most sem játszott volna, ha Nyikolaj Habibulin nem sérül meg. Sebesültekből amúgy sem volt hiány: Martin Havlát egy hatalmas ütközés nyomán botorkált be az öltözőbe idő előtt – a tettes Niklas Kronwall végleges fegyelmije miatt ugyanekkor végzett –, a másik oldalon Kris Draper húzta meg a lágyékát, Pavel Dacjuk pedig már az előző meccsen kiesett.

Nincs mit csodálkozni: több mint egy hónapja zajlik a rájátszás.

Legfrissebb hírek

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
10 perce

Vívás: aranyérmes a női kardcsapat az orani vk-viadalon

Egyéb egyéni
17 perce

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
18 perce

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
31 perce

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
35 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
40 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
47 perce

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
48 perce