Edzőváltás: csak óvatosan!

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.05.26. 23:31
Címkék
Nehéz nap volt a kedd Újpesten. A lila-fehérek vezetői a lényegében már lezárult bajnokság tapasztalatait szerették volna megbeszélni Szentes Lázár vezetőedzővel, s egyeztetni akartak vele a jövőről. Ám utóbbiról egyelőre nem született döntés, így továbbra is ő az Újpest edzője. Szerdán folytatódnak a tárgyalások.

Az egész még pénteken kezdődött, amikor a Debrecen legyőzte a DVTK-t, és ezzel megnyerte a bajnokságot. Aztán szombaton a már biztos második Újpest kikapott Győrött, s a találkozót követően Sallói István félrehívta Szentes Lázárt, hogy tájékoztassa: kedden szeretnék vele elemezni a bajnokság tapasztalatait, s ez a beszélgetés hatással lehet a szakember jövőjére is. Ezt Szentes Lázár úgy értelmezte, hogy elbocsátották – még lehet, hogy úgy is hallotta, de mivel nem kíván nyilatkozni, nem tudhatjuk, mit gondol erről –, s az öltözőbe visszatérve azt mondta játékosainak, hogy kirúgták.

És eljött a kedd: lapunk több újság tudósítójával együtt a Megyeri úti székház földszintjén várta a fejleményeket. Jó ideig hiába.

10.00: Elkezdődött a megbeszélés, amelyen Szentes Lázár mellett Sallói István sportigazgató és Csehi István ügyvezető igazgató vett részt. A téma az éves teljesítmény értékelése és egyeztetés a jövőről. Az Újpest – mint köztudott – második lett a bajnokságban, kiesett a nyolc között mindkét kupából, s a szombati győri vereség után Szentes Lázár úgy vélte, kirúgták.

11.00: Szentes Lázár végzett, a klub irányítói magukra maradtak. Úgy tudjuk, már ekkor eldőlt a vezetőedző sorsa, csak az nem derült ki, hogy pénteken a Fehérvár elleni meccsen ő ül-e a kispadon, vagy azonnal befejezi Megyeri úti tevékenységét.

12.30: Az eseménytelen időszak után Herédi Attila és Bene Ferenc pályaedző elindult Sallói István irodája felé. Fél órával később a két szakember nem túl jókedvűen, ám igen csendesen érkezett vissza a földszintre. Azt egyikük sem akarta elmondani, mi zajlott a sportigazgató irodájában.

13.00: Megérkezett Nemes Károly, az Újpest sajtófőnöke, és közölte, Szentes Lázár szeretne beszélni lapunk tudósítójával. Azt gondoltuk, a szakember végre megszólal – szombat óta nem nyilatkozott, hiába kerestük a klubon keresztül –, és elmondja, ő hogy éli meg a kialakult helyzetet. Az elképzelt szituáció helyett azonban csak a Nemzeti Sport vele foglalkozó írását akarta elemezni, szigorúan magánbeszélgetés keretében. Arra a kérdésünkre, hogy ad-e interjút, így felelt: „Folyamatban lévő ügyekről nem beszélek.”

Szóval valóban van ügy, ráadásul folyamatban.

14.00: Ismét előkerült Nemes Károly, és némileg váratlanul bejelentette, nincs semmi új hír az edzővel vagy az esetleges leváltásával kapcsolatban. Azt azért sikerült elérni, hogy Sallói István az újságírók előtt mondja el, pontosan mi a helyzet.

14.30: Elmondta. A klubigazgató rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a klubház földszintjén. Kiderült, valóban nincs döntés. Ugyanakkor a szavai mögött ott sejlett, hogy hamarosan lesz. A hezitálás oka, hogy a sportigazgató további egyeztetésekről beszélt, hiszen az Újpest tulajdonosa nem volt jelen a délelőtti találkozón, holott mindenképpen beszélni akart a vezetőedzővel. Tekintve, hogy Szentes Lázár szerződése csak 2010 nyarán jár le, nem mindegy, hogy milyen feltételekben tudnak megegyezni, és az újpestiek értelemszerűen szeretnék magukat biztosítani, nehogy kellemetlen következményei legyenek az edzőváltásnak.

17.00: Szentes Lázár vezetésével elkezdte kedd délutáni edzését az Újpest.

21.00: Sallói István és a klub tulajdonosai újabb tanácskozásba kezdtek. Ez a megbeszélés lapzártánk után ért véget.

Talán szerdán minden kiderül.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
21 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik