Úgy szeretne küzdeni, mint John Terry

2009.05.26. 00:48
Címkék

Mit jelent önnek a Bp. Honvédban Magyar Kupadöntőt játszani?Mit jelent önnek a Bp. Honvédban Magyar Kupadöntőt játszani?

Nem túlzás, ha azt mondom: mindent. Hétéves korom óta játszom itt, Nagykanizsáról költöztünk a fővárosba, és már gyerekként a Honvédhoz tartoztam. Nagyon büszke vagyok rá, hogy abban a csapatban futballozhatok, amelyben legendák egész sora szerepelt. Tudom, elcsépeltté, közhelyessé vált a klubhűség fogalma, de én itthon nem szeretnék más együttesben játszani, csak a Budapest Honvédban.

És külföldön?

Ha választhatnék, a Roma védője lennék. Tavaly egyébként már csaknem sikerült kikerülnöm Olaszországba, hívott a Sampdoria, de a két klub nem tudott megegyezni, így maradtam. Nem bánom, itthon minimum három évet kell lenyomni az NB I-ben ahhoz, hogy az ember kellően felvértezve kerüljön ki külföldre. Úgy gondolom, jövőre talán megvalósul az álom.

Gondolom, kupagyőztesként.

Természetesen. Óriási lehetőséghez jutottunk, és bár tagja voltam a néhány éve Magyar Kupát nyerő csapatnak, a döntőben nem szerepeltem. Így nagyon várom a keddi meccset. Ha szurkolóink mellénk állnak, s legalább ötezren lesznek a Bozsik-stadionban, nem állíthat meg bennünket a Győr.

Bőven tartoznak a drukkereiknek, a bajnoki szereplésük ugyanis katasztrofális.

Ezen nincs mit vitatkozni. Keretünk igenis alkalmas lenne rá, hogy az első öt hely valamelyikén álljunk, ehhez képest ott poroszkálunk a végén. Talán ha minden futballista csak a játékra összpontosított volna, előrébb tartanánk, de mindegy, ezt hagyjuk, a kupagyőzelem kárpótolhatja drukkereinket.

Sejtelmesen fogalmaz...

Nincsenek itt nagy dolgok, egyszerűen kihagytunk rengeteg ziccert, nem koncentráltunk eléggé. De kedden miénk lesz a serleg, méghozzá a rendes játékidőben, ebben egészen biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy a rendkívül erős ETO jön majd megállás nélkül előre, és nekünk ott hátul sok dolgunk lesz.

Nem tart a meccstől?

Inkább csak egészséges drukk van bennem, és persze arra gondolok, ha Győrben megérdemelten fektettük két vállra ellenfelünket, ugyanezt hazai környezetben is meg lehet, sőt meg kell tennünk. Azt nem ígérhetem, hogy az egyik kedvencem, John Terry módszerét alkalmazom, vagyis rendszeresen előremegyek, és védhetetlen gólt fejelek, de hogy megpróbálom, az egészen biztos.

Legfrissebb hírek

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
9 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
21 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
31 perce

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
1 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
2 órája