Csak a meccslabdánál ijedt meg egy kicsit

2009.05.29. 23:50
Címkék

Úgy tűnt, élvezi a játékot.Úgy tűnt, élvezi a játékot.

Pedig csütörtök délután óta, amióta megláttam a sorsolást, rettenetesen ideges voltam, hatalmas gombóc volt a gyomromban, és két szót nem lehetett velem váltani. De a mérkőzés előtt már arra koncentráltam, hogy a pályán ne legyek feszült. Azt hiszem, elsősorban azért voltam ilyen izgatott, mert éreztem, hogy most van esélyem: jó formában voltam az utóbbi hetekben, a második fordulóban már itt, Párizsban is jól ment a tenisz, Venus pedig nem volt igazán jó passzban, az első két meccsét is nehezen nyerte meg.

Remekül kezdett. Mire gondolt négy nullánál?

Semmire. Komolyan. Csak a következő pontra koncentráltam. A játszma végén is arra gondoltam, hogy a második biztosan sokkal nehezebb lesz – egy hat nullás szett mindig veszélyes, el tudja altatni az embert.

Akkor sem aggódott, amikor a második játszmában brékhátrányba került?

Csak a saját hibáimnak köszönhettem, hogy Venus elvette a szervámat, azt hiszem, három labdát is rontottam abban a játékban. Nem arra figyeltem, hogy öt három lehet, és elmehet a szett, hanem igyekeztem pontokat ütni, hamar egyenlíteni, ami szerencsére sikerült is.

Pedig a vonalbíró nem sokat segített.

Az a labda biztosan bent volt, amelyiknél lehívtam a székből a főbírót is. Az ilyen tévedések benne vannak a pakliban.

Még meccslabdánál is nyugodt maradt?

Akkor villant be, hogy úristen, mérkőzéslabdám van Venus Williams ellen! De mire végiggondoltam, már vége is lett annak a fura labdamenetnek – nyertem.

Ott van ez a győzelem a legjelentősebbek között?

Most azt gondolom, talán ez a legnagyobb. De ha nem, akkor is mindenképpen ott van az első három között – elvégre a legendás Venus Williamst sikerült legyőznöm.

Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
18 perce

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
24 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
27 perce

Vízilabda ob I: vérbeli rangadón Vasas-siker

Vízilabda
34 perce

Hat gól a magyaros derbin Azerbajdzsánban

Légiósok
45 perce

Pakot András szakaszt nyert a Szerb körversenyen

Kerékpár
1 órája

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája