Csak hajkurászták a labdát a németek

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2009.05.29. 23:50
Címkék

„Erőtlen, gyenge, akarat nélküli!”

Ezek csupán a legenyhébb jelzők, amelyekkel a német lapok illették a Nationalelf produkcióját a pénteki, sanghaji felkészülési mérkőzésen, amelyen Joachim Löw együttese 1–1-es döntetlent ért el a házigazda Kína ellen.

A médiával szemben a szövetségi kapitány nem látja olyan sötéten a helyzetet. „Az volt a baj, hogy játékosaim, akik megfelelő akarattal vetették magukat a küzdelembe, nem passzoltak eleget mélységben, sokkal több átadás ment oldalra” – vélte Löw, aki a kezdő tizenegyben újoncot avatott a wolfsburgi Christian Gentner személyében (később csereként a brazil Cacau is bemutatkozhatott új hazája nemzeti mezében), emellett reaktiválta Robert Huthot, a csapatkapitányi karszalagot pedig a Chelsea-vel az FA-kupa döntőjére készülő Michael Ballack helyett Philipp Lahmnak adta.

A német válogatottat, amely az első félidőben Lukas Podolski egyenlítő gólján kívül nem alakított ki helyzetet – a másodikban Thomas Hitzlsperger és Mario Gomez is közel járt a gólhoz –, Robert Enke mentette meg a még nagyobb blamázstól. A hannoveri kapus többször is forró helyzetben tisztázott.

„Rossz érzés egész mérkőzésen hajkurászni a labdát. Ilyen hosszú utazás után azonban nem voltunk képesek jobb teljesítményre” – vonta le a konzekvenciát Lahm, az újsütetű csapatkapitány.

Az évadzáró ázsiai túra következő mérkőzését, amely egyben a befejező is lesz, kedd este játssza az Eb-ezüstérmes Nationalelf Dubaiban az Arab Emírségek válogatottja ellen.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
7 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
8 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
20 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
29 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
36 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
57 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik