Záróra: rangadó nyugaton

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2009.05.29. 23:50
Címkék
A Szombathelyi Haladás–Zalaegerszeg mérkőzés kapcsán nem túlzás rangadót emlegetni. S ez még akkor is igaz, ha a helyezések szempontjából nincsen már tétje a nyugati csatának, hacsak nem a csapatok becsülete. Ősi rivalizálás, telt ház, egyéniségek, gólok – kell ennél több?

Hogy az egészséges meccslázhoz valamiféle különleges, tudathasadásos állapot társul Molnár Balázs, illetve Horváth I András esetében, nem feltétlenül klinikai okból fakad. Előbbi ugyanis Zalaegerszegen született, ám Haladás-mezben szerepel, utóbbi Szombathelyen látta meg a napvilágot, de most a ZTE labdarúgója.

„Zalaegerszegen születtem és nevelkedtem, a Zetével lettem bajnok – ezeket az élményeket ha akarnám, sem tudnám kitörölni az emlékezetemből – mondta a Szombathelyi Haladás középpályása, Molnár Balázs. – Tavaly nyáron úgy döntöttek a vezetők, hogy nem tartanak rám igényt, mehettem, amerre láttam. Azt hiszem, a zalai szurkolók pontosan tudják, hogy nem önszántamból váltottam.”

„Mindig ott kell teljesíteni, ahol munkát adnak az embernek – utalt a Zalaegerszeg középpályása, Horváth I András arra, hogy ezen az estén aligha foglalkoztatják a gyökerei. – Legutóbb kétezer-három őszén, soproni színekben játszottam szülővárosom csapata ellen a Rohonci úton. Nulla nulla lett a vége, de nem okozna lelkiismeret-furdalást, ha most három ponttal távoznék.”

S ha már egyszer rangadói magasságokba emelkedett a Haladás–Zalaegerszeg párharc,


folytatás...
Legfrissebb hírek

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
2 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
10 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
20 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája