A bosszankodás után végre felhőtlen öröm

2009.05.31. 01:35
Címkék
A roppant gyenge tavaszi szezont záró két csapat meccse a Nyíregyházának sikerült jobban, hiszen Aco Sztojkov duplájával legyőzte a Vasast.

A roppant gyenge tavaszi szezont záró két csapat meccse a Nyíregyházának sikerült jobban, hiszen Aco Sztojkov duplájával legyőzte a Vasast.

„A helyzet változatlan” – adott rövid tájékoztatást a leendő befektetőkre célozva Markovits László. A Vasas elnöke ezzel kapcsolatban többet nem is tudott mondani, a csapat a pályán pedig gyorsan bizonyította: valami tényleg nincsen rendben mostanában a piros-kékeknél. A tavasszal egy mérkőzést sem nyerő Nyíregyházának nyolc percre sem volt szüksége a vezetés megszerzéséhez, és hiába adogatott a mezőnyben ügyesen a Vasas, Filip Lazareanun nem tudtak kifogni a vendégek támadói.

Faramuci helyzet: a klub vezetőinek pedig befektetőt nem sikerült még fogniuk. A helyzet legalább olyan bizonytalan mostanában a Fáy utcában, mint az együttes védekezése volt az első hazai szögletet követően. Csakhogy itt a szezon vége, a játékosok szeretnének valamit tudni a jövőről: szükség lesz-e rájuk, egyáltalán, lesz-e csapat? Nyolc labdarúgónak jár le a szerződése, a keret tagjai viszont egyelőre csupán annyit tudnak, hogy kedden barátságos mérkőzéssel egybekötött szezonbúcsúztató vacsorával lezárul a mostani bajnokság, és megkezdődik a vakáció. Úgy tudjuk, néhány játékos számára ekkor még nem ér véget az évad, tizenegy-tizenkét labdarúgóval a jövő héten leül a klub vezetősége tárgyalni, hogy mindkét fél tisztábban lásson a jövőt illetően.

Nyíregyházán is törhetik a fejüket: a kérdés, ki legyen az edző az új idénytől. Várhidi Péterrel állítólag nem sikerült megegyezniük, a klub vezetői szombaton titkolózva csupán annyit voltak hajlandók elárulni, hogy a tárgyalások több érintettel is folynak. Hallani Pintér Attila és a szombaton éppen a vendégek kispadja előtt álldogáló Mészöly Géza nevét is. A Vasas vezetőedzője szombaton eleget bosszankodott, mert bár csapatának ezúttal is akadtak helyzetei, az első félidőben a Nyíregyháza több góllal is vezethetett volna.

Hiába egyenlített a fordulást követően gyorsan a Vasas, sőt Mészöly Géza hiába dobta csatasorba a fiatal, legutóbb a Kaposvár ellen gólt szerző Beliczky Gergőt, a Nyíregyháza nem sokkal később két percen belül két gólt lőtt, Aco Sztojkov villanásai pedig gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. Ettől a közönség is nyomban megélénkült, a tavasszal a városi stadionba jobbára csak bosszankodni járó drukkerek néha már-már boldogan olléztak és pacsizgattak egymással.

Mezőnyben továbbra sem adogatott rosszul a Vasas, és egy-egy gyorsan megkomponált akció végén ziccereket is kialakított. Az egy szem támadó Sowunmi Thomas mögé a jobb, illetve a bal oldalról is rendre felzárkóztak a középpályáról a társak, míg a hazaiak a kétgólos előny tudatában visszább vettek a tempóból és ellentámadásokkal próbálkoztak.

A Nyíregyháza a szombati jó teljesítményével megszerezte tavaszi első (és egyben utolsó…) győzelmét, így kevésbé keserű szájízzel mehet a nyári szünetre, mint főváro riválisa.

A kérdések viszont maradnak.

Legfrissebb hírek

NB I: egy félidő után gól nélküli döntetlenre áll az Újpest és a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2 perce

A címvédő Kaposvár miskolci sikerével rajtolt a férfi röpi Extraliga

Röplabda
10 perce

Férfi kézi NB I: megtört a Tatabánya rossz sorozata, nyert a Győr és a Gyöngyös is

Kézilabda
15 perce

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
16 perce

Rövidpályás úszó vk: Pápai újabb remek idővel ezüstérmes 800 méter gyorson

Úszás
17 perce

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
20 perce

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait

Olasz labdarúgás
26 perce

A Vasas és a Vác is 29–27-re nyert idegenben

Kézilabda
26 perce