Már megint vihar előtti csend

I. SZ.I. SZ.
2009.06.01. 22:48
Címkék

Pénteken lejárt a nevezési határidő a 2010-es világbajnokságra, amelyre a jelenlegi Formula–1-es csapatok azzal a feltétellel adták be jelentkezésüket, hogy az általuk követelt szabályrendszer lép életbe. Korábban több forrás is biztosra vette, hogy ez a Mercedes által felvázolt, 100 millió eurós költségplafont jelenti, de Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke a hét végén adott interjújában leszögezte, hogy szó sincs költségvetési határról, az istállók ragaszkodnak a korábban javasolt szabályokhoz, amelyek nagyrészt az idei regulákat tartalmazzák.

Kísértetiesen hasonlít a helyzet a márciusira, akkor a hónap elején a csapatok szervezete (FOTA) felvázolta saját jövőképét, de erre a Nemzetközi Automobil-szövetség egyáltalán nem reagált. Aztán nem egészen két hét múlva jött az FIA-közlemény az új szabályokról, amelyek semmibe vették a FOTA ajánlásait: Max Mosley ragaszkodott saját elképzeléseihez, amelyek fő pontja a költségplafon 2010-es bevezetése.

Hasonlóra lehet számítani most is: az FIA június 12-én kiadja a 2010-es szabályok új változatát, amely vagy nem változik meg a korábbi verziókhoz képest, és a nevezésüket feltételekhez kötő csapatok újra döntéskényszerbe kerülnek, vagy valamiféle középutat jelent az istállók ajánlása és Mosley elképzelései között. Az első verzió az újoncoknak (amelyek közé bekerülhet Alexander Wurz és Christian Baha osztrák milliárdos projektje, a Team Superfund is) kedvezne, míg a második a mostaniaknak. Mivel Mosley szerint a kiscsapatoké a jövő, az autógyárak nem sok jóra számíthatnak.

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
43 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája